Hirdetés

Xbox One, CoD: Ghosts, Resident Evil - mi történt a héten?

|

Miről másról is szólhatna ez a hét, mint az Xbox One körüli felhajtásról. Nem a legjobb értelemben sajnos. Megnézzük, mi történt, mutatunk azért mást is.

Hirdetés

Nem is nagyon emlékszem, hogy mikor volt egyetlen hét alatt ennyi rosszindulat a világhálón, pedig azért a neten sosem kellett könyörögni a fikáért, adták ingyen. Az emberi természet nagyságának tükre, hiába.

Aztán jött az Xbox One bemutató, és megőrült mindenki. Mi még kedd este összefoglaltuk gyorsan, hogy mit is tudhatunk a Microsoft új konzoljáról, az Xbox One játékok bemutatása kapcsán is született egy cikk, de már közben mindenki csóválta a fejét, hogy ez bizony kevés lesz. Még aznap este fel is futott a Sony részvények árfolyama, merészebb kollégák véltek némi összefüggést látni a két dolog között.


Szóval kár csipkét verni a frissen gőzölgő melléktermékre, az Xbox One jelenleg az a dadogó színész, aki belesült a szövegbe a színpadon, a közönség pedig marokra fogta a paradicsomot. Most még mindenki abban reménykedik, hogy majd enyhül a helyzet, kiderül, hogy a használt játékok után beszedett sarc, a visszafelé kompatibilitás teljes hiánya, a Kinect folyamatos leskelődése, a játékosok száma után befizetett extra járulék - vagyis az egész unortodox lehúzás és kevéssé felhasználóbarát megoldások víziója csupán egy gigantikus bolondozás, felelőtlen móka. Hamarosan kiderül, hogy valójában az Xbox One egy király konzol, a Microsoft pedig odafigyel a fogyasztói visszacsatolás fontosságára, és nem kell többé arról cikkeznünk, hogy mi is irritál ebben a konzolban.
 
 
Sok a rossz hír, és túl kevés a cáfolat, de tegyük hozzá, hogy a fenti riogatások nagy része pletyka, ettől még nem kell hordába szerveződni, autókat gyújtani, szektásodni, armageddont kiáltani, lehet, hogy más piacokon a PC nem annyira fontos, vagy a set top box funkciók leveszik az embereket a lábukról, ki tudja?

 
Egy kicsit azért fáj a szívem azért, hogy az Xbox One bemutatójával együtt megmutatkozó Call of Duty: Ghost előzetes sem győzte meg az utca emberét arról, hogy ennek a sorozatnak van jövője az újabb generáción. Vagy úgy egyáltalán. Lehet, hogy a kutya volt kicsit túlerőltetve, vagy a grafika miatt csalódott a plebs, de azért amikor Daev a Call of Duty: Ghosts senior producerével, Yale Millerrel csinált egy interjút kint, és szépen elmesélte, hogy miket is hallott, azért nekem még megdobbant az a színvonaltalan szívem. Persze azt nem lehet tagadni, hogy első látásra a Battlefield 4 pöttyet erősebbnek tűnik, de én azért még hobbiból reménykednék kicsit.

 
Persze nem muszáj mindig ugyanazokról a címekről beszélni, itt van például egy pletyka szinten elejtett Mirror's Edge 2, ami főleg Paca és Chava gyöngyöző homlokát nézve nem is lenne olyan nagy butaság, és a kicsivel konkrétabban be is jelentett Dying Light, ami majd az újabb generációs konzolokon hozza ránk a frászt. Már ha ránk hozza a Dead Island: Riptide után, mivel a Techland műhelyében gyúrják éppen az új sandbox, túlélő-horror FPS-t. Ha ettől még nem is fut fel a szemöldök érdeklődést jelezve, azért az mindenképpen megér egy misét, hogy vajon a játék kapcsán kikerült PC-s gépigény mennyire mutat valós képes a next-gen éra követelményeiről, már ami a számítógépek szerelmeseit illeti.
 

Volt ugyebár nem is olyan régen Diablo III születésnap, ennek kapcsán egy élő GameStar Aréna Live műsor is futott a GSO-n, végre ez YouTube csatornánkra is kikerült a héten, ha esetleg valaki lemaradt volna, akkor Sirius, Darc1n, Prof J és jómagam vezettük, megnézhető az adás itt (és tessék feliratkozni, akkor nem is maradtok le semmiről a jövőben):
 

Érkezett pár új infó a GTA 5 játékról, de szerintem sokkal izgalmasabb a GTA 4-hez kiadott Iron Man mod, az alábbi videóban kiderül, hogyan lehet felforgatni a város nyugalmas életét házilag eszkábált szuperhőssel.
 
 
Szintén érdekes fejlemény (ha már arról korábban nem ejtettem szót, hogy Spielberg élő szereplős Halo sorozatot készít majd nekünk), hogy Halo Bootcamp névvel jelent meg egy új elem a koreai játékbesorolási rendszerben. Megint divat lett a pletyka, hogy talán lesz Halo 3 PC-re, én már nem merek mondani semmit, mert már korábban is biztosra vettük, aztán nem lett belőle semmi.
 

Izgalmas hét volt, még egy Resident Evil: Revelations teszt is jutott a végére, amelyet én magam körmöltem, bár aki egy kicsit is ismer, az egyáltalán nincs ezen meglepve. Én már 3DS-en is imádtam, most sem volt csalódás, tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. Persze nem egy Chemical Spillage Simulation színvonal, de azért valami. De komolyan, mi a fene van a szimulátorfejlesztőkkel? Annyira abszurd ez az egész, mintha A helység kalapácsa lenne egy metál videoklip... ó várj!
 
 
Végezetül szeretnék mindenkinek boldog gyereknapot kívánni így a végére, aki szereti, vagy aki éppen gyerek. Ők még ne igyanak, csak üdítőt, de mindenképpen vegyenek GameStart! És persze más is, ha már koccintunk valamire...
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)