Hirdetés

Xbox One - így használd PC-n a kontrollert

|

Bár az Xbox 360 kontrollere az egyik legelterjedtebb a PC-s felhasználók körében, a Microsoft ezidáig nem vette a fáradságot, hogy az Xbox One kontrollerének támogatását is megoldja. Hál' isten nem kell a cégre várnunk.

Hirdetés

Bár ha valamiből, akkor PC-s kontrollerekből van választék rendesen, de aki például egy Xboxszal is rendelkezik, az simán rákötheti kontrollerét a számítógépére (vezeték nélküli kontroller esetén meg csak egy Wireless Reciever kell, amit relatíve nem nagy összeg beszerezni). Sőt, a játékok nagy részében is az Xbox 360 kontrollerének gombjai jelennek meg, ha a játék érzékeli, hogy kontrollerrel játszunk.

A redmondiak eddig nem fektettek hangsúlyt az Xbox One-os változat támogatására, köszönhetően valószínűleg annak, hogy a legtöbb országban még mindig nem elérhető a konzol. Bár a Microsoft azt ígérte, hogy 2014-ben megérkezik majd a támogatás, van aki nem tudott tovább várni.

)

Lucas Assis fogta a ToCA Xbox 360 emulátorát, és belepiszkált egy kicsit, így az az új konzol kontrollerével is kompatibilissé vált. A fiatalembernek nem volt túl nehéz dolga, hiszen a két gamepad ugyan azzal a gombkiosztással rendelkezik. Egyelőre csak egy korai változat érhető el a programból, de a felhasználók nem tapasztaltak semmilyen problémát. A telepítés nem épp a legegyszerűbb, hiszen két másik programot is fel kell dobnunk a tökéletes működéshez, úgyhogy mindenki csak saját felelősségére próbálkozzon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)