Hirdetés

Xbox One - megelőzhetőek lettek volna a kezdeti gondok?

|

A korábbi Xbox főnök nyilatkozata szerint az Xbox One megjelenése előtti problémák kiszámíthatóak és megelőzhetőek lehettek volna.

Hirdetés

Sokszor átrágtuk már, hogy a Microsoft milyen baklövéseket követett el az Xbox One kapcsán, amely ahhoz vezetett, hogy a PlayStation 4 igencsak elhúzott (a leglátványosabb előny az eladásoknál mutatkozik meg), persze azóta a vállalat nagyon igyekszik, hogy visszanyerje a játékosok kegyeit. 

A Microsoft Entertainment & Devices részlegének korábbi elnöke, Robbie Bach azonban egyike volt azoknak az embereknek, akik úgy gondolják, hogy ez az egész mizéria elkerülhető lett volna. Bach-nak nem kevés tapasztalata van az Xbox márkával, hiszen segédkezett az eredeti Xbox és az Xbox 360 bevezetésénél is, éppen ezért olyan érdekes a GeekWire-nek adott interjúja, amelyben az Xbox One pre-launch problémáit is megemlíti:

"Két gondolatom is van ezzel kapcsolatban. Az első az, hogy néhány probléma már előre látható és megelőzhető lett volna. Ha őszinte akarok lenni, ezt mondanám. A jelenlegi generációs konzolok versenye még eltarthat 5-8 évig. Úgy gondolom, hogy az Xbox One-nak sikerült a problémákat maga mögött hagynia és az idei ünnepi szezonra már remek felhozatallal készülnek. Elképesztő, hogy a konzolpiac most nagyobb, mint eddig bármikor. Mindkét cég sokkal több gépet ad el a korábbiaknál."

Bach kiemelte még, hogy az Xbox Live népszerűsége és tartalmai egészen kivételesek, valamint azt is megemlítette, hogy képtelen elképzelni, hogy a következő konzolgeneráció hogyan fog kinézni (csak egy játékdoboz lesz vagy talán több annál?) és mi különbözteti majd meg például az Xboxot és a PlayStationt az Apple TV-től. 

Olvassátok el, vagy hallgassátok meg az egész interjút ide kattintva.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)