Végre angol felirattal is megnézhetjük a Yakuza: Like a Dragon előzetest

|

A játékban nem csak új főhőst, hanem új várost és új harcrendszert is kapunk, de persze visszatérnek a sorozatra jellemző agyament minijátékok is.

Hirdetés

A Yakuza játékok a Távol-Keleten nagyon népszerűek, az alkotók azonban az utóbbi időben komoly céljuknak tűzték ki, hogy nyugatra is elhozzák a szériát. Szép sorban jelennek meg a sorozat korábbi részei felújítva, angol felirattal, az új részek pedig már elve kapnak egy nyugati verziót is, igaz valamivel a Japán kiadás után.

Hirdetés

A kaland következő része a Yakuza: Like a Dragon nevet kapta, és egy új szereplőt, Ichiban Kasugát állítja a középpontba, miután Kazuma Kryu története lezárult a hatodik epizódban. A fiatal maffiózó a főnöke kérésére 18 évre börtönbe vonul egy olyan gyilkosságért, amit nem követett el, csak azért, hogy szabadulásakor rájöjjön, hogy elárulták. Persze a sztori minden szálát nem bontották ki egyből az első trailerben, de a jelek szerint egy új városban, Yokohamában kell valahogy ellavírozzunk a helyi alvilági bandák útvesztőjében. Az előzetes legtöbb jelenetét már láthattuk, de aki nem perfekt japánból, az azért örülni fog a most kiadott videó angol feliratának (vagyunk így egy páran):

Hirdetés

A főhős és a város mellett, a harcrendszer is átalakul, ugyanis Dragon Quest-szerű, körökre osztott csatározásokban lesz majd részünk. Érdekesség, hogy a főhős egyébként imádja a Dragon Questet, ezt meg is említi az előzetes végén. A Yakuza: Like a Dragon 2020 januárjában jelenik meg a Japánban, majd ezt követően - de még valamikor az évben - érkezik a nyugati kiadás is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)