Hirdetés

Zombi hentelés - Az új Vérmező

|

Kezdetnek először elmegyünk zombikat irtani, aztán kissé begolyózunk. Végállomás a Játéközön.hu.

Hirdetés

Lássuk-lássuk, miért érdemes ma is könnyed szórakozásra vadászva bebarangolni a Játéközön.hu oldalát. A zombikat lassan már sajnálom, mert bárhol is jelennek meg, rendszerint ők húzzák a rövidebbet, mindig rajtuk csattan az ostor. S hogy a magunknak betudott felsőbbrendűségünk tovább hízzon, az Endless Zombie Rampage sem fordítja meg a helyzetet. Mi vagyunk egyedül, a higanymozgású élőholtak pedig jó sokan. Fegyverünk kezdetben csupán egy gyengécske maroklőfegyver, amit később a lassan csordogáló XP-ből hatásosabb ólomköpködőre cserélhetünk. Ezt két hullám között tehetjük meg, ami egyébként nem jelenti az előző csaták nyomainak köddé válását. Tíz perc játék után már térdig fogunk gázolni a lőszerhüvelyben és a testrészekben. Tiszta Verdun.

 

zombihent.jpg

 

 

Jó ötletnek tartom, csak a kivitelezés lett kissé puritán a Color Infection szériában. Az első és a második részben is ugyan az a (mondjuk ki: nehéz) feladat várja tőlünk megoldását, miszerint a barna golyókkal minden sárga golyóbist meg kell "fertőznünk". Ehhez csak össze kell érintenünk őket, bár pont ez igényli a legnagyobb szellemi munkavégzést. Mert kérem itt minden a fizika törvényeinek megfelelően mozog, s hogy teljes legyen ez öröm, a ravasz pályatervezésen kívül még az időzítésre is oda kell figyelünk. Rendszerint a rózsaszín elemek éltünetesével indíthatjuk a láncreakciót, amiből számos "töltelék" tereptárgy is kiveszi majd a részét. Számolni persze velük is kell, sőt.

 

colorinfection.jpg
 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)