Hirdetés

A varázsige, ami a játékokból került be a Harry Potter-kánonba

|

Többet adott a világnak a 2001-es Harry Potter-feldolgozás, mint amit elsőre gondolnánk... vagy mégsem?

Hirdetés

A februárban befutott Hogwarts Legacy ismét kirobbantotta a Harry Potter-lázat, 150 millió dolláros költségvetéssel és a legapróbb részletekre való odafigyeléssel gondoskodva róla, hogy a több mint 15 millió példányt elkapkodó rajongók úgy érezzék, mintha tényleg életre kelt volna a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola. A szuperprodukció óriási sikerét elnézve már-már furcsa belegondolni, hogy két évtizede a technológia által erősen korlátozott videojátékos műfaj még csak afféle kísérőként szolgált a filmekhez.

Így volt ez minden idők első Harry Potter-adaptációjával is, amelyet gondosan a Chris Columbus-rendezte Harry Potter és a Bölcsek köve 2001 novemberi premieréhez igazítva dobtak piacra. Habár a PC-re és PlayStationre megjelent Harry Potter and the Philosopher's Stone-tól valószínűleg maguk a készítők sem várták, hogy maradandót alkot, végül egészen mély nyomot hagyott J. K. Rowling varázslós univerzumán azzal, hogy becsempészett egy varázsigét a kánonba.

Hirdetés

A sztori legelején érdemes leszögeznünk, hogy Harry Potter and the Philosopher's Stone címmel valójában több különböző játék is megjelent: a PC-s és a PlayStationös változatot más-más csapatok készítették és teljesen eltértek egymástól, 2003-ban pedig egy harmadik variáns is kijött GameCube-ra, PlayStation 2-re és Xboxra. A közös pontok egyike a Flipendo nevű varázslat, amelyet a KnowWonder által fejlesztett PC-s verzióban Mógus professzortól, az Argonaut által összerakott PS-es kiadásban pedig a szellem Félig Fej Nélküli Nicktől tanulhattunk meg.

A varázsige fizikai objektumok és ellenfelek eltaszítására alkalmas, ládákat nyitva ki, pókhálókat söpörve el az útból vagy különböző varázslényeket ártalmatlanítva. A Flipendo 2002-ben a Potter-univerzumhoz készült gyűjtögetős kártyajátékban (Harry Potter Trading Card Game) is felbukkant, később pedig további játékokban (pl. Lego Harry Potter) is tiszteletét tette. Igen ám, csakhogy eközben sem a könyvekben, sem a filmekben nem fordult elő, amivel alaposan összezavart néhány rajongót.

Az évek során ezért a közönség úgymond helyet keresett neki a varázsvilágban, és a Harry Potter-kötetekben olvasható "Knockback Jinx"-szel, vagyis a lefegyverző bűbájjal kezdte azonosítani. Ez először az 1998-as Harry Potter és a Titkok Kamrájában szerepelt, majd A félvér hercegben és A halál ereklyéiben is bevetésre került, ám minden alkalommal a Flipendo varázsige kimondása nélkül. Emiatt sokáig kérdéses volt, hogy a szó a kánon része-e, vagy sem, de minden kételyt lesöpört az asztalról, amikor végül elhangzott a J.K. Rowling aktív közreműködésével készült színpadi folytatásban, a 2016-os Harry Potter és az elátkozott gyermekben.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A játékokban megismert és bejáratott varázsigét az ügyeletes rosszfiú Draco Malfoy kiáltotta bele a kánonba, a levegőbe taszítva az immáron az apaság kihívásaival megküzdő Harryt, és kitörölhetetlenül bebetonozva a Flipendót a Potter-univerzumba. Igazi sikertörténetről beszélhetünk tehát, amelyben vitathatatlanul szerepe van az említett Harry Potter játéknak - azt viszont érdemes tudni, hogy bár ők használták először és sokáig kizárólagosan, nem a játékfejlesztők találták ki.

A Flipendo ugyanis a kezdetektől fogva a kánon része volt, és nem a rajongók nyomására vagy a fejlesztőknek hála került be oda. Eleve erre utal, hogy a kifejezést már a PlayStation 1-es Harry Potter and the Sorcerer's Stone is a könyvekből megismert Knockback Jinx varázsigéjeként prezentálta, azaz a szó mindig is a lefegyverző bűbájt takarta. Ha pedig ennél is szilárdabb bizonyíték kell, a Flandrew nevű youtuber tavaly nyáron egy érdekes interjút közölt a PC-s kiadás vezető tervezőjével, Christo Vuchetich-csel, aki elmondta, hogy a varázsige bizony egyenesen J. K. Rowlingtól származik.

Ez úgy történt, hogy a fejlesztés kezdetén a KnowWonder csapata egy listát kért az írónőt képviselő Christopher Little ügynökségétől a bűbájokról, amelyekkel dolgozhatnak. A visszaküldött felsorolásban pedig az Alohomora, a Wingardium Leviosa, az Incendio, a Lumos és nem más, mint a Flipendo szerepelt. Vuchetich szerint ezért a varázsigét egyértelműen Rowling találta ki, aki egyébként csupán annyi magyarázatot fűzött hozzá, hogy a bűbáj "dolgok eltolására" alkalmas.

A Flipendo tehát nem a játékvilág találmánya volt valójában, még ha ez a tévhit annyira elterjedt is, hogy a népszerű rajongói portál, a Mugglenet is így mutatja be. A Harry Potter and the Sorcerer's Stone-nak ugyanakkor így sem kell szégyenkeznie, hiszen egy egész generáció meghatározó gyerekkori élményének számít az Unreal Engine-re épülő hangulatos grafikájával és a Jeremy Soule által szerzett remek zenéjével, a PlayStationös kiadása pedig a maga 8 milliós eladásával a klasszikussá érett platform egyik legsikeresebb címének számít, és persze a PS1 Hagrid' mémet is neki köszönhetjük.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)