Hirdetés

És az megvan, amikor az EA játékaiban kampányolt egy amerikai elnökjelölt?

|

Közel 20 játékban bombázta a szavazókat az üzeneteivel a politikus, aki végül be is húzta a győzelmet.

Hirdetés

Ha nálunk a GS-en egész biztosan nem is, az internet legtöbb szegletében az idén bizony a csapból is a politika folyik majd, hiszen a 2024-es esztendő nemcsak az európai parlamenti választásoknak kínál színpadot, de például a Kína által fenyegetett Tajvan, valamint az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok is fontos szavazások elé néz.

Ami az utóbbit illeti, a tengerentúlon ismét az elnöki poszt lesz a tét, de nyugi, mi ennek apropóján most nem azt fogjuk latolgatni, hogy vajon Biden vagy Trump lesz-e a végső befutó, hanem felidézünk egy érdekes választást, amikor a videojátékok is fontos szerephez jutottak az egyik jelölt kampányában.

Hirdetés

Ehhez közel 16 évet kell visszautaznunk az időben, egészen 2008 őszéig, amikor is a Demokrata Párt színeiben egy bizonyos Barack Hussein Obama csapott össze a Republikánus Párt jelöltjével, John McCainnel. Az Illinois-i szenátorból lett demokrata aspiránst nemcsak az afroamerikai származása és az erősen szociális fókuszú programja különböztette meg az ellenfelétől, de a 25 évvel alacsonyabb életkora is, ami nagyban segített neki, hogy egy cselekvőképesebb, haladó szelleműbb elnököt ígérjen a választóknak.

Ennyi év elteltével talán nem számít spoilernek, hogy a szakmai körökben ma is minden idők egyik legjobbjának tartott Yes We Can-kampány győzelmet hozott Obamának, akinek a csapata az innováció jegyében egy szokatlan médiumot, a videojátékokat is bevonta a korteskedésbe, méghozzá az Electronic Arts címeire koncentrálva.

Ahogy az a korabeli híradásokból kiderül, Obama stábja 2008 októberétől egészen a szavazás napjáig, vagyis november 3-ig összesen 18 EA-játékban buzdította voksolásra az amerikaiakat, köztük olyanokkal, mint a Need for Speed: Carbon, a Madden NFL vagy az azóta már remasterelt (!) Burnout Paradise, illetve néhány mobilos cím (pl. Tetris) és is bekerült a szórásba. A kampányanyagok organikusan, játékbeli táblákként jelentek meg, és a voteforchange.com címen található weboldalra irányították a közönséget a legszorosabb választást ígérő tíz államban.

Az  in-game Obamák többsége az érintett produkciók Xbox 360-as kiadásában igyekezett begyűjteni a szavazatokat, amit a Microsofthoz tartozó hirdetési cég, a Massive Incorporated intézett. A 2002-ben alapított vállalat kifejezetten organikus játékbeli reklámokra szakosodott egy speciális fejlesztői készletre (SDK) alapozva, amellyel a készítők könnyedén elhelyezhették a marketinganyagokat a termékeikben. Habár ez a műfaj ma is létezik, a Massive-nak és a Microsoftnak pont nem jött be a dolog, így 2010-ben az egész cég lehúzta a rolót, miután a legnagyobb ügyfél EA felbontotta velük az együttműködést.

Az Electronic Arts egyébként nem úszta meg magyarázkodás nélkül az Obama-kampányban való részvételt, a reklámok élesítése ugyanis felhívta rá a figyelmet, hogy a játékipari óriás akkori vezérigazgatója, az azóta a Unitynél is megfordult, majd viharos körülmények között távozott John Riccitiello 4600 dollárral támogatta a demokrata jelölt korteskedését. Ennek kapcsán az EA akkor sietett leszögezni, hogy a politikai hirdetések nem tükrözik sem a cég, sem a fejlesztők személyes meggyőződését.

Az Obama-sztori is mutatja, hogy miért kényes téma a játékok és a politikai kampányok kombinálása, és talán ennek is köszönhető, hogy a szereplők azóta sem erőltetik a hasonló akciókat, miközben a közösségi médiát elárasztják a kampányanyagok. Az egyik kivétel a Microsoft 2012-es kezdeményezése, az Xbox LIVE-on elindított Election 2012 Hub volt, amelyen keresztül a játékosok élőben követhették a vitákat és választási gyűléseket, valamint magára a voksolásra is regisztrálhattak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)