Hirdetés

Ezeket a PlayStation franchise-okat tette parkolópályára a Sony a múltban

|

Volt, ami a PlayStation 3 után ment szünetre, de olyan is, ami egy részig bírta PlayStation 4-en.

Hirdetés

Twisted Metal

Legfrissebb játék: Twisted Metal, 2012

Az 1995-ös Twisted Metal kritikai fogadtatása nem volt annyira jó, mint amennyire pénzügyileg sikeres lett, de az 1996-97-ben megjelent második rész minden szempontból felül tudta múlni. A közönségnél betalált a fegyverekkel feldobott roncsderbi, és az újságírók is értékelték a fejlesztő SingleTrac újításait. A harmadik és negyedik részt viszont a Sony egyik belsős stúdiója, az azóta bezárt 989 Studios készítette, a franchise legjobbjának tartott, PS2-es Twisted Metal: Black pedig újra az egykor a SingleTracnél dolgozó fejlesztőkből álló, frissen megalakult Incognito Entertainmentnél állt össze 2001-ben.

2005-ben PSP-re jött egy új rész, a Head-On, amit 2008-ban kibővítve tett át az Eat Sleep Play PlayStation 2-re, majd 2012-ben megkísérelték a széria rebootolását PS3-on, de végül úgy látták, ebből ennyi elég. A franchise azért tovább él: 2021 februárjában jelentették be, hogy formálódik egy tévésorozat, amiben végső soron benne van, hogy az adaptációt egy játék is fogja kísérni vagy követni. Ez utóbbi még nem biztos, de adná magát.

Resistance

Legfrissebb játék: Resistance: Burning Skies, 2012

Az Insomniac Games sok területen kipróbálta magát az évek során, többnyire sikerrel: mind a Ratchet & Clank sorozat feltámasztása, mind a 2018-as Spider-Man kiváló lett. Bár egészen 2019-ig nem kötelezték el magukat a PlayStation mellett, számos remek exkluzívot gyártottak, köztük a Resistance sorozat egyes részeivel.

A Resistance: Fall of Man a PlayStation 3 egyik nyitócíme volt, egy alternatív történelmi FPS, amiben az '50-es években kellett megküzdenünk egy, a föld népességét átalakító idegen fajjal, ráadásul 40 fős online és 4 fős többjátékos mód is elérhető volt benne. A széria két teljes értékű és két kézikonzolos folytatást élt meg, de a Resistance 3 annak ellenére, hogy jó pontokat kapott, anyagi bukás lett, a csapat vezetője pedig kijelentette, hogy a továbbiakban nem kívánnak a szériával foglalkozni, a jogok a Sonynál vannak, csináljon vele, amit akar.

Sly Cooper

Legfrissebb játék: Sly Cooper: Thieves in Time, 2013

Érdekes, hogy a PlayStation legütősebb, legvéresebb akciójátékait szállító csapatok közül ketten is lazább, rajzfilmesebb kalandokat szolgáltattak nekünk. A Naughty Dog mellett a Sucker Punch Productions is lazábban nyomta régen: Sly Cooper, az emberszerű mosómedve és mestertolvaj először a Sly Cooper and the Thievius Raccoonus (vagy ahogy Európában hívták, Sly Raccoon) játékban szerepelt PlayStation 2-n, majd két folytatásban tűnt fel 2004-ben és 2005-ben.

A stílus és a lopakodós játékmenet sokaknak tetszett, és az eladások is kedvezően alakultak, így a harmadik részt követően a Sucker Punch a Sony kötelékébe került. A csapat azonban szeretett volna valami újjal foglalkozni, emiatt a valamivel gyengébb Thieves in Time-ot már a Sanzaru Games készítette. Utóbbi azóta a VR felé indult, és az Oculus Studiosé lett. Annyira nem bánjuk, hogy a Sucker Punch más utakra indult, de Sly Cooper visszatérését is szívesen fogadnánk, akárki vállalja be. Egyébként pár éve filmet és/vagy sorozatot akartak belőle csinálni, de egyelőre megrekedt a projekt.

Killzone

Legfrissebb játék: Killzone Shadow Fall, 2013

Akinek volt PlayStation 3-ja, biztosan találkozott a Killzone sorozat valamely részével - a Guerrilla Games FPS-szériája a Sony egyik legfontosabb franchise-a volt a generációban. Az első rész még PS2-re jelent meg, és középszerű volt, de két évvel később jött a Liberation PSP-re, és 2009-ben futott be a  kiugróan jó második, majd 2011-ben a szintén elég korrekt harmadik epizód. Ez utóbbi kiemelt fontosságú volt, ugyanis támogatta a sztereoszkópikus 3D-t, a PlayStation Move használatát, illetve egy különleges, fegyver formájú kiegészítőt, ami a később a Farpointtal debütált Aim Controller alapjául szolgált.

A sorozat negyedik otthoni konzolos játéka, a Killzone Shadow Fall a PlayStation 4-gyel egyszerre mutatkozott be, de azon túl, hogy a látványa kiemelkedő volt, semmi emlékezeteset nem tudott nyújtani. Nem sokkal később a Guerrilla leleplezte a Horizon Zero Dawnt, ami mindent letarolt, így a csapat áthelyezte a fókuszt Aloy világára, és most is épp ennek folytatásán dolgozik. Hogy a Killzone-nal mi lesz, jó kérdés, de a franchise hivatalos oldala nemrég lekapcsolt, ami semmiképp nem jó jel.

InFamous

Legfrissebb játék: Infamous First Light, 2014

A Sucker Punch az InFamous sorozattal lépett be a PlayStation 3 színterére. Az első két játékban Cole MacGratht, egy egykori biciklisfutárt irányítottunk, aki szuperképességekre tesz szert egy robbanást követően, vagyis ezek gyakorlatilag szuperhősös akció-TPS-ek voltak számos kreatív és egyedi ötlettel. A PlayStation 4-es Second Sonban már egy új főszereplő, Delsin Rowe állt a reflektorfényben, aki nem nyerte el mindenki tetszését, viszont a játékmenet, a harc és a látvány kárpótolt minket.

Hamar a sorozat leggyorsabban fogyó részévé vált, hatmillió kelt el belőle, és egy önállóan játszható kiegészítő, a First Light követte, de a Sucker Punch figyelmét elvonta a Ghost of Tsushima, és így az InFamous teljesen a háttérbe szorult. Nem kizárt, hogy lesz a jövőben folytatás, de azt sem gondoljuk, hogy ez a Sony rövidtávú tervei között szerepel.

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)