Hirdetés

Hivatalos kategóriát kaptak a Steamen az öregek FPS-játékai

|

Mostantól sokkal könnyebb lesz megtalálni az első számú PC-s piactéren a boomer shootereket.

Hirdetés

Még mielőtt a már 25 éves Half-Life és az ahhoz hasonló lövöldék új, a történetmesélésre nagyobb hangsúlyt fektető irányt szabtak volna a műfaj számára, minden fejlesztő az id Software klasszikusának, a Doomnak a receptjét másolta, illetve alakította át úgy, hogy megfeleljen az elképzeléseinek. Mész és lősz - ez volt az élmény gerince, azé az élményé, amit a játékosok idősebb generációja szívesen él át újra ma is.

Ezt az igényt részben felújított klasszikusok (Quake II) igyekeznek kiszolgálni, de akadnak frissebb címek is, amelyek mind látványviláguk, mind játékmenetük tekintetében a '90-es éveket idézik. Ilyen például a tavaly megjelent Warhammer 40,000: Boltgun, és a 2018-as közönségsiker, a Dusk is.

Hirdetés

Az utóbbi zeneszerzője, Andrew Hulshult egy tweetben fejezte ki az afelett érzett örömét, hogy ma már saját kategóriát kaptak a Steamen a boomer shooterek. Egyébként a Doomra használt kifejezéssel még akkor találkoztak, amikor a Duskot fejlesztették, és annyira megtetszett nekik, hogy ők is kölcsönvették.

Jelenleg a Steam mintegy 64 játékot listáz boomer shooterként a Doomtól a Hexenen át egészen a Star Wars: Dark Forcesig.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)