Hirdetés

Bejött az ingyenesség, durván kilőtt a PUBG: Battlegrounds játékosainak száma

|

Egyelőre minden a Krafton tervei szerint alakul.

Hirdetés

Önmagában az, hogy ha egy egykoron fizetős játék pénzügyi modellt vált, és ingyenesen elérhetővé válik, még nem garancia a sikerre. Emlékezzünk csak vissza az Evolve kálváriájára: a 2K Games által felkarolt aszimmetrikus lövölde az előzetes próbakörök alkalmával még kimondottan ígéretesnek tűnt, ám végül sem a sajtót, sem a játékosokat nem sikerült lenyűgöznie.

Hamar zuhanni is kezdett az ára, majdnem olyan sebesen, mint ahogy a játékosbázisa elolvadt. Utolsó, mondhatni kétségbeesett megoldásként a free-to-play modell bevezetésével is megpróbálkoztak, de ez sem tudta visszarántani a szakadék széléről a Turtle Rock alkotását.

Hirdetés

Elismerem, némileg erőltetett a párhuzam, mert bár igaz, hogy a fizetős PUBG túljutott zenitjén a körülbelül 75 millió példányra rúgó összesített PC-s és konzolos eladások alapján minden kirajzolódik, csak nem egy sikertelen játék képe. Ezért aztán ahogy azt előre sejteni lehetett, ha modellváltás kedvezően hatott a játékosszámra.

A Krafton büszkén dagadó kebellel kürtölhette világgá, hogy 486%-kal nőtt az új játékosok szám egy héttel azután, hogy ingyenes lett a PUBG: Battlegrounds. Ez  globális szám, egyes régiókban még magasabb értéket mértek, Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában 537%-ot. Mindennek köszönhetően a Steamen csúcsidőben 690 ezer játékos volt aktív, miközben megduplázódott a játékban töltött idő. PlayStationon még ennél is nagyobbat nőtt az utóbbi mutató, 400 százalékot. A Krafton azt is nyilvánosságra hozta, hogy a vizsgált időszakban a legtöbbet játszott tartalom valamelyik PUBG tutorial volt, ami jól mutatja, hogy valóban rengeteg az új játékos. A legnépszerűbb térkép pedig az a Taego és az Erangel volt a körükben.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


E több, mint remek rajt örömére különleges játékbeli jutalomban részesül mindenki, aki magyar idő szerint január 28-án hajnali 1 óra és január 31-én 00:59 között legalább egy órát tölt a játékban. Aki pedig mostantól február 17-éig bejelentkezik, az megkapja az Orbital Vanguard skint.

Úgy tűnik tehát, hogy egyelőre biztosított a PUBG: Battlegrounds jövője. Ez azért is fontos, mert a Kraftonnak komoly tervei vannak az univerzummal. Nem azért öntöttek és öntenek pénzt a New State mobilos spin-offba, valamint a The Callisto Protocol single-player horrorjátékba, hogy azok egy senkit sem érdeklő franchise-hoz tartozzanak.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)