Hirdetés

A God of War főszereplője végre kimondta: eljátszaná Kratost az élőszereplős változatban is

|

Szűkszavúan, de csak-csak jóváhagyta azt, amiért a teljes rajongótábor könyörög az Amazonnak.

Hirdetés

Már a 2018-as rebootban is egyértelmű volt, a Ragnarök után meg pláne: tökéletes választás volt Christopher Judge Kratos szerepére. Az idősebb, rezignáltabb istennek, aki, ha nem norvég mitológiai teremtményekkel, akkor saját PTSD-jével birkózik, nem csak hangját, hanem mozgását és mimikáját is kölcsönözte a Stargate színésze, a két epizódban pedig minden mozdulata a helyén volt.

Ehhez képest vicces vita bontakozott ki a Twitteren arról, kinek kellene alakítania őt az Amazon által tervezett sorozatban. (Ha valaki lemaradt róla: természetesen ebből is sorozatot tervez az Amazon, akárcsak a Horizon-szériából, és persze úton van a Fallout is.) Többeknek az az ötletük támadt, hogy Kratos szerepére egy pankrátor a legalkalmasabb, ami legfeljebb a fizikai hasonlóság miatt érthető, ám közben tudjuk azt is, hogy komoly drámai véna kell ehhez a szerephez.

Hirdetés

Szerencsére felmerült a jóval épületesebb és magától értetődőbb ötlet is:

Miért ne alakítaná Kratost maga Christopher Judge? 

Ismeri a karaktert, bizonyított, és most az is kiderült: még szeretné is. Egy twitterezőnek ugyanis elege lett a vitából és rákérdezett, hogy miről beszélünk, amikor Judge konkrétan maga a háború istene. A legszebb, hogy a színész válaszolt is, igaz, csak ennyit: "Aláírom."

Mi pedig innentől kezdve szorítunk. Azoknak pedig, akik azt gondolják, fizikailag lennének nála alkalmasabb "színészek" is a szerepre, íme egy nem is olyan régi kép Judge-ról:

Ragnarök-tesztünket pedig olvassátok el, ha még nem tettétek!

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)