Hirdetés

A Riot Games több mint 300 millió forinttal segíti a rasszizmus elleni küzdelmet

|

Több jótékony szervezetet is komoly összeggel kíván támogatni a League of Legends mögött álló stúdió.

Hirdetés

Komoly tüntetéssorozatot indított el George Floyd halála, és az elmúlt napokban rengeteg kisebb-nagyobb vállalat biztosította szolidaritásáról a rendszerszintű rasszizmus elleni megmozdulást. A Riot Games például úgy döntött, hogy egy jókora összeggel támogat több különböző jótékony szervezetet is.

Hirdetés

A League of Legends és a Valorant mögött álló cég összesen 1 millió dollárral, vagyis átszámítva több mint 300 millió forinttal szeretné támogatni a rasszizmus elleni harcot és elérni bizonyos változásokat. Erről maga a stúdió elnöke, Dylan Jadeja írt egy posztban, amiből részben az is kiderült, mely szervezetek fognak részesülni a Social Impact Fund keretén belül nyújtott támogatásból. Első körben az Innocence Project és az ACLU, vagyis az American Civil Liberties Union kap majd a pénzből, habár az nem derült ki, hogy pontosan mennyit is.

Továbbá a tervek szerint a Riot Games a Florida A&M University-vel együtt kívánja elősegíteni azoknak a leendő szoftvermérnököknek a tanulmányait, akik a későbbiekben esetleg a videojáték-iparban szeretnének majd elhelyezkedni. Sőt, a Thurgood Marshall Scholarship Fundon keresztül létrehoz egy 50 ezer dolláros, azaz több mint 15 millió forintos ösztöndíjat is, amivel azokat a fekete diákokat szeretné támogatni, akik érdeklődnek a játékfejlesztés iránt.

Úgy tűnik tehát, hogy a Riot Games alaposan kiveszi a részét a jótékonykodásból. Ha még több részletre vagytok kíváncsiak a stúdió által nyújtott segítséggel kapcsolatban, akkor mindenképp érdemes egy pillantást vetni Jadeja bejegyzésére.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)