Hirdetés

A The Boys készítője közös játékot akar összehozni Kojimával

|

Eric Kripke hallott Hideo Kojima játéktervéről, és teljes mértékben támogatja.

Hirdetés

A napokban két szenzációtól is hangos volt az internet és mindkettő az Amazon Prime The Boys című sorozatához köthető. Egyrészt a streaming szolgáltató nemrég bemutatta azt a hősorgiás részt, amely a képregényekben sok biztosítékot kivert, és az adaptáció sem szemérmeskedett. Másrészt kiderült, hogy Hideo Kojima egy hasonló koncepciójú videojátékot szeretett volna összehozni Mads Mikkelsen főszereplésével, mint amilyen a The Boys, ám a remekül sikerült produkció miatt felhagyott vele. 

Hirdetés

Kojima tervezett projektjének - illetve a meghiúsulásának - híre végigfutott a világhálón, és természetesen eljutott a The Boys showrunneréhez, Eric Kripkéhez is, aki a fejlesztő posztját megosztva arra kérte Kojimát, hogy készítsen el egy The Boys videojátékot, egyesítsék erejüket és hódítsanak, mellékesen pedig hozzátette, hogy hatalmas rajongó. Kripke tweetjét a sorozat egyik főszereplőjét, Homelandert alakító Antony Starr sem hagyta szó nélkül, ő is támogatta az ötletet. 

Kojima egyelőre még nem reagált sem Kripke, sem Starr üzenetére, de ha bele is menne egy The Boys videojátékba, az nem valószínű, hogy a közeljövőben lesz, hiszen jelenleg dolgozik a Death Stranding folytatásán és állítólag egy horrorjátékon is, amit talán megegyezik az Xbox Games Studiosnak fejlesztett felhős alkotással. Ha nem, akkor kettő helyett már három készülőfélben lévő Kojima-játékól beszélhetünk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ti örülnétek, ha megvalósulna a The Boys videojáték Kojima felügyelete alatt?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)