Hirdetés

Az Epic a bíróságtól kér segítséget az Apple ellentámadásával szemben

|

Újabb fejezetéhez érkezett a két vállalat közti csetepaté, de úgy tűnik, hogy nem áll túl jól a Fortnite stúdiójának szénája.

Hirdetés

Elég komoly balhé kerekedett abból, hogy az Epic Games megpróbálta megkerülni az Apple szabályait, aminek egyik súlyos következménye az lett, hogy lekerült a Fortnite az App Store-ból, illetve még a cég fiókja is megsemmisült. Közben a népszerű battle royale játék fejlesztői már a rajongókat is besoroznák az almás vállalat elleni összecsapásba, de ez kevés lehet, mert emellett ismét a bíróság segítségét kérik.

Hirdetés

Az Epic Games ugyanis azt kérte a bíróságtól, hogy vessen véget az Apple visszatámadásának, amíg tart ez az egész jogi ügy. A stúdió egészen pontosan azt szeretné elérni, hogy a Fortnite visszakerüljön az App Store-ba, ugyanis szerinte ez egy szükségszerű lépés annak érdekében, hogy felszabadítsák a fogyasztókat és a fejlesztőket az Apple költséges és versenyellenes irányítása alól.

A benyújtott kérelem alapján az Epic azzal érvel, hogy helyrehozhatatlan sérelem éri őket, ha a bíróság nem lép közbe, és máris 60%-kal csökkent a napi aktív iOS-es felhasználók száma, amióta eltűnt a Fortnite az App Store-ból. A stúdió attól tart, hogy már sosem fogja viszontlátni ezeket az elvesztett felhasználókat, ráadásul szerintük ez az egész a közösséget is szétszakította. Egyébként az Apple korábban azt nyilatkozta, hogy visszaengedi a Fortnite-ot az App Store-ba, ha az Epic eltávolítja a közvetlen fizetéses megoldást belőle, de a stúdió nem igazán akart ennek eleget tenni.

Annyit viszont már sikerült jogi úton elérni, hogy az Unreal Engine-t ne érintse ez az ügy, de nem biztos, hogy ismét számíthat ilyen jellegű segítségre az Epic.

Szerintetek melyik oldalnak van igaza?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)