Hirdetés

Újra kiállna a hongkongi tüntetők mellett az eltiltott Hearthstone játékos

|

Blitzchung nevétől volt hangos pár hónapja az internet, hiszen az ő eltiltásának hatására rengetegen hirdettek bojkottot a Blizzard ellen.

Hirdetés

A hongkongi emberi jogi tüntetések a valaha látott legnagyobb civil megmozdulások közé tartoznak, hatásai még a játékiparba is begyűrűztek. Nem kis visszhangot váltott ki, amikor Chung "Blitzchung" Ng Wai egy Hearthstone Grandmasters eseményen felszólalt a tüntetők mellett, amire a Blizzard eltiltással reagált. Most hogy eltelt némi idő az események óta, Blitzchung elmondta véleményét az ügyről.

Hirdetés

A People Make Games nevű YouTube csatorna készített interjút a profi Hearthstone játékossal, aki elmondta, hogy ha visszamehetne az időben, akkor sem cselekedne másként, mivel szerinte ezt mindenképp meg kellett tennie. A beszélgetést itt nézhetitek meg:

Blitzchung szerint az egész felszólalás ötlete onnan jött, hogy az utcán nagyban zajlottak a tüntetések, ő viszont a versenyre kellett koncentráljon. Nagyon rosszul érezte magát, hogy nem vehet részt a demonstrációban, mert úgy érezte, hogy ott lenne a helye, így a közvetítésben fejezte ki szimpátiáját.

Azt is hozzá tette, hogy nem bánja amit tett, viszont nagyon sajnálja azokat a közvetítőket, akiket emiatt az eset miatt rúgtak ki, meg is látogatta őket Tajvanban. Arra a kérdésre, hogy mit gondol a Blizzardról így felelt:

"Számomra a Blizzard olyan most, mint Hongkong. Lehet, hogy csak rosszabbá válik, de nem utálom."

A versenyző eltiltása áprilisban jár le, ekkor előreláthatólag visszatér majd a Hearthstone-hoz, és megígérte, hogy a jövőben tiszteletben tartja azt, hogy a hivatalos versenyek kizárólag a játékról szólnak. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)