Nem csak Borderlands, Duke Nukem film is készülhet

|

A Gearbox feje nemrég elárulta, hogy milyen történetre számíthatunk a készülő Borderlands filmben, ahogy szóba kerül, hogy egy másik IP-jük is vendégszerepelhet Hollywoodban.

Minden nap új kedvezmények várnak az 576 Adventi Naptárban! Hirdetés

Még mindig várunk az első, igazi mainstream sikert is arató videojátékos filmre, amibe nemrég a Blizzard és a Ubisoft partnereinek bicskája is beletört. A francia stúdió rengeteg projektje mellett viszont úgy tűnik, a Gearbox is rákapcsolhat a hollywoodi adaptációk terén.

Erről a stúdió feje, Randy Pitchford mesélt, miközben Geoff Keighley E3-as műsorfolyamának vendége volt. Elmondta többek között, hogy több filmstúdiót is érdekelt volna egy esetleges Duke Nukem feldolgozás, akik közül az egyik társasággal épp a megállapodás megkötésére készül a Gearbox. Véleménye szerint a választott csapat nagyon is alkalmas a Király debütálásának lebonyolításra. Hogy ebből mi sül ki, azt majd meglátjuk.

Már több mint egy éve biztosan tudjuk viszont, hogy érkezik a Borderlands film, ennek a forgatókönyvéről pedig egy fontos részletet árult el Pitchford.

"Több forgatókönyvön is dolgoztunk és a stratégiánk végül az lett, hogy nyilván a Borderlands univerzumában járunk majd, de ahelyett, hogy újra elmondanánk a játékok történetét, új sztorikat találtunk ki, hogy egy új filmes kánont alakíthassunk ki. Az összes karaktert és eseményt felhasználjuk majd, kicsit hasonlóan ahhoz, amit a Marvel csinál. Akármelyik filmet vagy képregényt nézed, rengeteg szereplővel, feldolgozott témával és sokféle helyzettel találkozhatsz"

- mondta.

Talán egy kicsit bátor előre Kevin Feige filmes univerzumához hasonlítani a még bemutatkozásra váró Borderlands filmszériát, de azt jó hallani, hogy nem köti majd a mozis szakembereket a játékok sztorija.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!