Hirdetés

Így nézne ki Doomguy a valóságban

|

A mesterséges intelligenciák segítségével sikerült az eredeti, igencsak pixeles képből összehozni két élethű portrét.

Hirdetés

Ha játszottatok anno a Doom első vagy második felvonásával, bizonyára emlékeztek még a főhős mogorva arcára, ami egyebek mellett szintén helyet kapott a kezelőfelületen, ráadásul minél kevesebb életerőnk volt, annál rosszabb állapotba került. A modern technológiának hála (illetve egy kis ügyeskedéssel) sikerült is fotorealisztikussá alakítani a főhős megjelenését.

Hirdetés

A helyzet az, hogy Doomguy klasszikus arca annyira pixeles, hogy egyetlen algoritmus nem is tudta modernizálni. A készítők így először fogták az eredeti sprite-ot, és végigfuttaták azt olyan képszerkesztő programokon, mint a GIMP, a FaceApp, illetve a Waifu2x. Ez lett az eredmény:

A fenti képet aztán betöltötték a StyleGAN-ba, ami az Nvidia MI által vezérelt hálózata, és korábban már sokan használták fotorealisztikus alkotások létrehozására. Így sikerült egy jóval élethűbb, de továbbra is elég furcsán festő arcot megalkotni:

Így hát szükség volt egy kis kézi beavatkozásra a tökéletes végeredmény eléréséhez. Ahogy az látható, egy helyen még módosítani is kellett az eredeti sprite-ot, hogy az MI pontosan felismerje az arc egyes részeit. Íme a végeredmény, összehasonlítva a pixeles verzióval:

Hogy tetszik?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)