Hirdetés

Ezzel a videóval mutatta be Donald Trump, milyen erőszakosak a játékok

|

A tegnapi meeting állítólag nem sokat segített, de az elnök legalább nyitottan állt mindenhez.

Hirdetés

A hét elején még egy kicsit reméltük, hogy valami jó sül ki Trump és a videojátékipar képviselőinek találkozójából, de a résztvevők csalódottan távoztak. Nem is mindig lehet minden azonnal eredményes.

Hirdetés

A meeting azzal keződött, hogy Trumpék bemutattak egy másfél perces montázst kimondottan durva jelenetekből. Természetesen nem maradhatott ki belőle a Modern Warfare 2 No Russian küldetése sem, amiben, mint tudjuk, egyébként nem is muszáj ölni. Van még egyebek mellett Wolfenstein, Sniper Elite és The Evil Within is.

A videó itt tekinthető meg.

Az ESA közleménye szerint az egy órás meeting során szó esett a tanulmányokról, amik bizonyítják, hogy nincs kapcsolat erőszak és videojáték között, valamint az értékelési rendszerről, mely tájékoztatja a szülőket, hogy mely játékok milyen korosztálynak valók. A Glixel jelentése szerint azt nem sikerült megbeszélni, mi legyen a következő lépés, de nem kizárt, hogy további találkozókra is sor kerül. Most a tények tisztázása volt a cél.

Az egyik oldal egyelőre még mindig a játékokat okolja, a másik meg inkább a fegyverek szabályozásában látja a megoldást. Reméljük, a végére sikerül kitalálni valamit, ami valóban segít.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)