Hirdetés

Ettől a Dead Space cosplaytől még Isaac is eldobná az agyát

|

Már magában a részletesség is elképesztő, de a működő HP csík minden korábbi próbálkozás fölé emeli ezt a páncélt.

Hirdetés

Mindig öröm látni, hogy a cosplayes közösség milyen csodákat tud megalkotni, mikor egy-egy játék karaktereit akarják a világra hívni. Nagy kedvencünk például ez a Cyberpunk 2077-es Judy, vagy a számtalan Lady Dimitrescu megformálás, de amit most mutatunk, mindegyiket maga mögé utasítja.

Ugyan a Dead Space már jó ideje parlagon hever, a három részt megélt sorozat a mai napig izgalomban tudja tartani a cosplayereket, hiszen a sok gusztustalan ellenség és Isaac páncélja rengeteg témát biztosít.

Hirdetés

Az alábbi alkotás a redditre került fel, ahol a posztoló Johnny Goodwill a teljesen általa készített szerelés hátulján lévő, működő életerő-csíkot mutatja a kamerának.

Az elképesztő munka annyira bejött az internet népének, hogy több mint 76 ezer pozitív visszajelzést kapott, sőt még a Dead Space játékok látványáért felelős Ian Milham sem fukarkodott a dicsérettel.

A készítő elmondta, a ruha jelentős részéhez bőrt és szivacsot használt, ami a cosplayerek alap felszerelése, persze további elektronikai látványtechnikával felvértezve. Isaac páncélján már 2018 végén elkezdett dolgozni, azonban most érezte csak úgy, hogy eljött az ideje a leleplezésnek.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Nektek melyik volt a kedvenc cosplayetek, amit valaha láttatok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)