Hirdetés

Ezért lépett le a The Witcher sorozat egyik rendezője

|

Alik Sakharov végre elárulta, hogy miért hagyta ott a Netflix sorozatát.

Hirdetés

Valószínűleg nem mindenki volt maradéktalanul elégedett a netflixes Vaják legelső szezonjával, de abban talán egyetért a nagy többség, hogy Henry Cavill egész ügyesen keltette életre a morcos Geraltot, és volt néhány emlékezetes pillanata is az első nyolc epizódnak. Persze azért akadtak negatívumok is, hiszen nem minden esetben volt egyszerű követni az időbeli ugrásokat, de még a színfalak mögött sem volt mindig meg az egyetértés.

Az eredeti tervek szerint ugyanis Alik Sakharov összesen négy epizódot rendezett volna az első évad során, ám végül nem minden a tervek szerint alakul, és időközben már ki is szállt a buliból. Nemrég pedig végre megtudhattuk, hogy mi is volt az oka a távozásának, ugyanis a Forbes Russia interjújában maga Sakharov mesélte el az ügy fontosabb részleteit.

Hirdetés

Sakharov elmondása alapján ütköztek a sorozattal kapcsolatos megközelítések és víziók, és ez a konfliktus volt a fő oka annak, hogy lelépett. Szerinte ugyanis a kelet-európai irodalomnak teljesen más a tempója, és nem véletlen, hogy Andrzej Sapwkoskinak ennyi történetszála és karaktere van. Ha hihetünk a rendezőnek, akkor a producerek színes speciális effektusokkal feldobott, pörgősebb iramú adaptációt akartak. Ez volt az ő víziójuk, Sakharové pedig teljesen más volt, de hiába érvelt, nem sikerült meggyőznie őket, és végül úgy döntött, otthagyja a projektet.

Egyébként a rendező még azt is elárulta, hogy szerinte Henry Cavill a legjobb az egész sorozatban, mivel a színész abszolút eltalálta a szerepet. Ti egyetértetek vele?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)