Hirdetés

Ha olyan játékot készítesz, mint a For Honor, akkor nem lesz könnyű az életed

|

Korábban csak DVD-n volt megvásárolható a Playing Hard, de immár Netflixen keresztül is megnézhetjük, hogyan birkóztak meg a csapat kulcsfontosságú tagjai a For Honor elkészítésének nehézségeivel.

Hirdetés

A For Honor eddigi története során elég komoly magaslatokat és hullámvölgyeket élt meg, a kezdeti hype, majd technikai gondokkal terhelt, de jó számokat produkáló megjelenés után játékosai nagy részét mára elveszítette a közelharcra építő akciójáték. A Ubisoft rendkívül érdekes projektjéről pedig most még többet tudhatnak meg az érdeklődők egy, a fejlesztésről szóló dokumentumfilmnek hála.

Hirdetés

Ugyan hihetetlenül részletes képet nem kapunk a projekt különböző fázisairól - a filmet készítő Jean-Simon Chartier és csapata nyolc hónapig nem látogathatta meg a montreali stúdiót -, viszont három kulcsfigurán keresztül megmutatja, milyen emberi következményei lehetnek a AAA játékfejlesztés által megkövetelt emberfeletti munkatempónak és a hatalmas költségvetés által jelentett nyomásnak.

Az E3-as bemutató után sokáig a játék arcának számító Jason VadenBerghe azzal próbál megküzdeni, hogy a munka előrehaladtával egyre kevésbé irányíthatja, milyen irányba fejlődik a játék, a producerként dolgozó Stéphane Cardin és a For Honor márkát a világ minden táján népszerűsítő Luc Duchaine pedig magánéletük és munkájuk között próbálnak egyensúlyt találni rendkívül stresszes, olykor az egészségüket is veszélyeztető időszakokban.

A fenti okokból ugyan nem a teljes képet bemutató, de így is rendkívül magával ragadó dokumentumfilm nemrég a Netflixen is megjelent, így viszonylag könnyen hozzáférhető lett. Ami pedig a For Honor jövőjét illeti, a Ubisoft idén is szállít majd újdonságokat, ezekről ebben a videóban tudhattok meg néhány apróságot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)