Hirdetés

Olyan népszerű a Fortnite, hogy egy ausztrál csatorna már ebből is ellenséget csinált

|

Ha valamire, a Fortnite-ra nem lehet ráfogni, hogy brutális, véres, erőszakos. Illetve de, csak fontos, hogy olyan tegye, aki nem ért sem ehhez, sem a játékokhoz.

Hirdetés

Ausztrália sokáig az egyik legszigorúbb ország volt, egy rakás videojátékot nem engedtek át a szűrőn, ami a világ többi pontján gond nélkül megjelenhetett. Mostanra engedékenyebbek, de a Fortnite-tól azért féltik a fiatalságot.

Hirdetés

Az A Current Affair című, a PC Gamer szerint egyébként is erősen szenzációhajhász műsorban előkerült a játék, mint az ördög eszköze, ami erőszakos, addiktív, ingyenes, és a gyerekek imádják. Természetesen láthatunk egy-két gyereket is, akik vérben forgó szemekkel, rejtett, de szép lassan előtörő gyilkolási hajlammal ülnek a monitor vagy a tévé előtt.

A műsorban megszólalt egy videojátékos szakértő, aki elmondta, hogy még csak attól sem kell tartani, hogy idegenek (pl. pedofilok) a chaten keresztül próbálnák meg becserkészni a gyermekeket, majd egy gyerekpszichológus kapott szót, aki szerint a játékosok agresszívabbak kortársaiknál, és elmondta, hogy a játék a tanulás, az alvás, vagy a családdal töltött idő rovására mehet - ami egyébként egy valós veszély, de nem kimondottan a játékoknál, hanem bármely, potenciálisan addiktív dolognál.

A Kotaku AU szerint a műsor a Pokémon GO-nál is pánikot akart kelteni, ami nyilván a PC Gamer által is említett szenzációhajhászatból ered.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)