Hirdetés

Megkértük a mesterséges intelligenciát, hogy képzelje el az új God of War játékot - ez lett belőle

|

Nagyon sokan örülnének egy egyiptomi God of Warnak, a DALL-E pedig most elképzelte, milyen lehetne egy ilyen játék.

Hirdetés

Nemrég arra kértük az AI alapú DALL-E képgenerátort, hogy álmodja meg a második világháborús Assassin's Creedet, egészen pontosan készítse el a fiktív játék borítóképét. Ennél pontosabb utasításokat nem kapott az AI, nem kellett megpróbálnia a lehető legkreatívabb megoldásokat összehozni, a végeredmény pedig inkább lett megmosolyogtató, mint átütő erejű. 

Most valami egészen hasonló dologgal próbálkoztunk meg. Továbbra sem tudjuk, hogy milyen mitológiai környezetben játszódhat a következő God of War epizód, de az biztos, hogy az északi mondakört maga mögött hagyta Kratos a Ragnarökkel. Nagyon sokan dédelgetnek álmokat egy esetleges egyiptomi GoW kapcsán (képregényes formában egyébként kaptunk már egy ott játszódó kalandot), úgyhogy mi most arra kértük a DALL-E-t, hogy ennek kapcsán tornáztassa meg egy kicsit a neurális hálóját. Alább megnézhetitek, mit sikerült alkotnia.

Hirdetés

A jelek szerint a DALL-E úgy gondolta, egy erős kezdéssel rögtön le tud venni minket a lábunkról, úgyhogy egy "combos" alkotást dobott be. A képen egy óriás méreteivel vetekedő Kratos hívja ki ökölpárbajra szegény szfinxet. Nagyon sajnáljuk a félig ember, félig shar pei (hurkái legalábbis erre utalnak) lényt, itt nem lesz semmi esélye. Még akkor sem, ha a harcoló feleket elválasztja egymástól a tökéletes cikk-cakkvonalban haladó Nílus. 

A második képbe viszont már egy fokkal nehezebben tud belekötni az ember, egészen hangulatos alkotás született, Kratos pedig kapott egy új tetkót is a vállára. A tetoválás erősen úgy néz ki, mint anno a Csillagkapu tévésorozatban az egyiptomi "istenek" páncélzata, például mondjuk Hóruszé. Tessék, kész is van a God of War x Stargate crossover!

A következő képen Kratos nem is sejti, hogy egy szárnyas szörnyeteg mászik elő éppen a háta mögötti egy (vagy talán inkább két) piramisból, de ez annak tükrében nem is csoda, hogy a háború istene gond nélkül pofacsonton szúrta saját magát az új kardjával. Ezen Kratos feltűnően ki van pattintva, olyan eresek a bickói, hogy szívesen megnéznénk azért nála egy vérképet. 

Az alábbi képen egyetlen apróságra szeretnénk felhívni a figyelmeteket: a Kratos mögött álló hölgy (mondjuk Ízisz istennő) simán elkezdi lefejteni a hadisten nyakáról a vörös tetoválásokat. Ilyen profi tetováláseltávolítást még sosem láttunk, le a kalappal!

Megint csak egy kisebb részletre hívnánk fel a figyelmeteket, az alábbi kép jobb alsó sarkára érdemes fókuszálni. Oké, már az is elég érdekes, hogy miért az asztalra rakta trónját a Xerxész hasonmásverseny harmadik helyezettjének cosplayelt Kratos, de a sarkokban azt láthatjátok, ahogy az egyik egyiptomi férfi keze a mellette lévő másik alak ölében pihen. Love is love.

Egy hiperrealisztikus(nak gondolt) képpel folytatjuk, amivel talán az a legnagyobb problémánk, hogy Kratos egészen egyszerűen túlzottan nyeszlett. Pedig a lándzsája egészen jól néz ki, és a neonfényben izzó tetoválásai is azt sugallják, hogy az isteni lét egy újabb szintjére lépet.

A cikknek még nincs vége, lapozz a második oldalra!

Oldalak: 1 2 3

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)