Hirdetés

Mi ez a kitalált balkáni ország, ahol a Marvel's Spider-Man 2 szerint magyarul beszélnek?

|

Symkaria valójában már hosszú ideje létezik a Marvel Comics képregényeiben.

Hirdetés

Nem kevés hazai játékos tapasztalta megdöbbenve, hogy az egyik küldetés során, mikor (most némi spoiler következik) épp Mary Jane-t kellett irányítanunk a Marvel's Spider-Man 2-ben, a lány magyarul kezdett el beszélni. Egészen pontosan arról volt szó, hogy épp Kraven embereinek bázisán lopakodott Pókember barátnője, és muszáj volt az egyik pribékkel beszélnie a rádión. Kraven zsoldosai, vagyis legalább közülük páran pedig származásukat tekintve symkariaiak voltak. Hatalmas mázli, hogy M.J. pont tudott egy kicsit symkariaiul, viszont a helyzet az, hogy egészen konkrétan magyarul zajlott le ezt követően a mókás párbeszéd. 

Azért mókás, mert mint oly sok más amerikai mozifilmben és videojátékban, itt borzalmas akcentussal sikerült csak elmondani pár sort magyarul - bocsánat, a Spider-Man 2 írói szerint symkariaiul. De mi is ez a Symkaria valójában? Nos, a fiktív ország már 1985 óta létezik a Marvel Comics képregényeiben.

Hirdetés

Fiktív ország a Balkánon

Először az Amazing Spider-Man képregénysorozat 265. számában esett szó róla, azóta pedig időről időre újra felbukkant a füzetekben. A monarchista berendezkedésű ország teljes neve Symkrija Kiralysog - már itt felfedezhető a magyar vonal, noha anno az íróknak nem sikerült rendesen leírni a királyság szót, ezen pedig később már inkább nem változtattak. Az ország királyi vérvonala 300 éves múltra tekint vissza, nemzeti lobogójuk pedig gyakorlatilag a magyar zászló, egyetlen kedves kis oroszlánnal kiegészítve, szóval ezen a vonalon sem tettek tanúbizonyságot végtelen kreativitásukról a Marvel Comics alkotói. A mindösszesen csak 3 millió állampolgárt számláló ország fővárosa Aniana.

Symkariát gyakran el akarták foglalni a szomszédjai, de ezt hosszú ideig sikerült megakadályozni. Az 1913-as balkáni háború idején például az országot irányító Petrio azért küzdött, hogy Erdély ne tudja bekebelezni az országot. A szomszéd nemzeteknek az első világháború alatt is hasonló törekvéseik voltak, de ekkor sem jártak sikerrel. Bár a hivatalos zászlót már említettük, és az sem lehet véletlen, hogy az országnak két hivatalos nyelve van, a symkariai és a magyar (így tehát fura, hogy amikor M.J. symkariaiul beszélt, valójában miért a magyart használta), de igazából Symkaria nem határos Magyarországgal. Az országot Doctor Doom ugyancsak kitalált nemzete, vagyis Latveria, valamint Szerbia és Románia veszi körül. Románia helyett lehet, hogy inkább talán Erdélyt kéne mondani, a Marvel képregényei gyakran sokkal inkább autonóm térségként kezelik Erdélyt. Ez valószínűleg azért van, mert a Marvel világának szerves része maga Drakula is, az ő hazájára pedig mindig Erdélyként hivatkoznak, nem pedig Romániaként - sőt, a Marvelnél maguk a vámpírok is Erdélyből származnak. 

A második világháború alatt is el tudták kerülni a teljes megszállást (ezúttal a szomszédos Latveriával összefogva), de így is sok symkariait megöltek a nácik. A háború után is sikerült jól alakítani a dolgokat, elkerülték, hogy a Szovtjetúnióhoz csatolják őket. A két ország a hidegháború éveiben is semleges tudott maradni.

A legismertebb symkariai Marvel-karakter mindenképpen Silvija Sablinova, vagyis Silver Sable, aki nem mellékesen az első Marvel's Spider-Man játékban és annak DLC-iben is felbukkant. A képregényekhez hasonlóan a videojátékban is symkariai születésű szereplőként jelent meg.

Symkaria szomorú vége

Most pedig, hogy már ennyit tudtok Symkariáról, zárjuk az összefoglalót egy szomorú ténnyel: az ország ma már nem létezik. A 2020-ban ugyanis a Doctor Doom képregénysorozatban arról olvashattunk, hogy a címszereplőt megpróbálták bebörtönözni terrortámadás vádjával, kiderült azonban, hogy a támadást megrendezték, nem Doom volt a tettes. A hatalmába visszatért Doctor Doom végül megegyezett a világ vezetőivel: segít az említett támadás során létrejött fekete lyuk kezelésében, cserébe viszont országa, Latveria büntetlenül elfoglalhatja Symkariát. Ez meg is történt, így jelenleg a Marvel Comics képregényeiben Symkaria nem létezik, az országot magába olvasztotta Latveria.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)