Hirdetés

Vállalhatatlan viselkedéséért hajítottak ki egy NASCAR versenyzőt egy e-sport versenyről

|

Rasszista megjegyzést tett, ami után nem csak a versenyből kellett távoznia, de a szponzorai is szerződést bontottak vele.

Hirdetés

A koronavírus miatt a NASCAR versenyek is leálltak, cserébe sok valódi pilóta nyergelt át az iRacing szimulátorba, hogy itt folytassák a futamokat. Úgy néz ki, hogy vannak akik elfelejtik, hogy a digitális térben is megvannak az alapvető viselkedési szabályok, amiket ha megszegnek, annak komoly következményei lehetnek; az egyik versenyző ezt most saját bőrén tapasztalhatta meg. 

Hirdetés

Kyle Larson egy fiatal tehetség, aki szintén csatlakozott az online futamokhoz, viszont a most hétvégi versenyen olyan szóhasználatot engedett meg magának, melynek komoly következményei lettek. A csapattársához beszélt, aki valamiért nem válaszolt neki, amire Larson úgy reagált: "Nem hallasz?" és hozzátette még az afroamerikaiakra pejoratívan használt n-betűs szót. 

Előfordulhat, hogy Larson nem tudta, hogy a kettejük közti kommunikációt is élőben közvetítik, de erre sértő mondata után több versenyzőtársa is felhívta a figyelmét, ekkor azonban már késő volt. A NASCAR szövetség közleményben adta hírül, hogy elhatárolódnak minden rasszista felhangú kijelentéstől, így Kyle Larsont kizárják a versenyből. Ezután szponzorai, a Chip Ganassi csapat és a Chevrolet és szerződést bontottak vele. Larson ezután Twitteren kért bocsánatot tetteiért:

Korábban Bubba Wallace NASCAR pilótát is kitiltották, valamint egyik szponzora is szerződést bontott vele, miután idegességében kilépett az egyik futamból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)