Hirdetés

Nem a Halo sorozat miatt késik az Infinite

|

A stúdió cáfolja azt a pletykát, miszerint túlzottan elfoglalta a vezető fejlesztőket a sorozat, ezért nem készül el még idén a Halo Infinite.

Hirdetés

Nemrégiben jelentette be a Microsoft, hogy ugyan az Xbox Series X még novemberben megjelenik, a nyitócímnek szánt Halo Infinite sajnos csak jövőre debütál. Ezután egy belsős forrás azt állította, hogy a 343 Industries vezetői túlságosan elmerültek a bejelentett Halo sorozatban, így nem maradt idejük a játékra - a stúdió most cáfolja ezt az értesülést.

Hirdetés

Nem érdemes felülni minden iparági pletykának, hiszen könnyen kiderülhet, hogy csak kamuról van szó. A jelek szerint a 343 fejeseinek hibáztatásával valaki csak kelteni akarta a hangulatot, de a stúdió most egy közleménnyel öntött tiszta vizet a pohárba:

"A 343 Industries összeállított egy médiumok közti csapatot, akiknek az a dolguk, hogy a együtt dolgozzanak a Showtime-mal a Halo TV-sorozat gyártásán. Ez a csoport teljesen független a Halo Infinite fejlesztőcsapatától. Ez két egymástó teljesen független projekt, gondosan elhatárolt csapatokkal és vezetéssel, melyeknek nincsen hatásuk egymásra."

- mondta a fejlesztőcsapat szóvivője.

Egyelőre tehát sem a Halo sorozat, sem a Halo Infinite megjelenéséről nem tudunk semmit, de a jelek szerint az idei évet már az ikonikus akció sci-fi franchise nélkül kell átvészelnünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)