Hirdetés

Nick Offerman elküldte a francba a The Last of Us homofób nézőit

|

Vagyis leginkább azokat, akiket ő homofóbnak gondol.

Hirdetés

A legtöbben nagyon szerették az HBO-féle The Last of Us tévésorozatot (mi is így voltunk ezzel), viszont a széria egyik része alaposan megosztotta a nézőközönséget. Arról az epizódról van szó, amely Bill és Frank, egy meleg pár történetét mesélte el, egészen pontosan azt, hogyan találtak egymásra, és hogyan próbáltak kialakítani egy normális életet azután, hogy a világ összeomlott és minden a feje tetejére állt. Sokak szerint ennek a szálnak semmi keresnivalója nem volt a sorozatban, míg mások kifejezetten dicsérték ezt a részt, különösen a két színész játékát.

Az utóbbival pedig a jelek szerint a Spirit Awards döntéshozói is egyetértettek, a Billt alakító Nick Offerman ugyanis nemrég itt vehette át a legjobb mellékszereplőnek járó díjat. Köszönőbeszédében pedig egyáltalán nem finomkodott a színész.

Hirdetés

Offerman először megköszönte az HBO-nak ezt a lehetőséget, hálás volt természetesen magáért a díjért is, utána viszont kitért az említett epizódot kritizáló nézőkre, egészen pontosan azokra, akik azon siránkoztak, hogy "miért kellett meleg sztorivá átalakítani a The Last of Ust". A színész szerint ez baromság, ugyanis Bill és Frank epizódja nem egy meleg történet, hanem egy szerelmi történet, és szerinte pontosan azért kellett egy ilyen rész is a szériába, mert vannak még az ő szavaival élve olyan "seggfejek", akik feltesznek ilyen kérdéseket.

Nick Offerman szavait hatalmas ováció követte a díjátadón. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)