Hirdetés

Vidámparkokba költözik a Nintendo

|

Képzeljétek el, hogy milyen lenne a Disney Land Nintendo kiadása. Megvan? Pontosan ez fog megvalósulni a Universal támogatásával.

Hirdetés

A Godzilla témájú hotel után nincs olyan, amit ne tudnánk elképzelni, de egy Nintendo Land gondolata azért olyasmi, amivel szívesen eljátszadozik az ember. A Universal Studios és a Nintendo együttműködésének hála hamarosan nem csak elméletben fog létezni ez a remek elképzelés, hanem átültetik a gyakorlatba is.  

Hirdetés

A kiadó sajtóközleményében részletezte, hogy elhozza a leghíresebb játékait és karaktereit a Universal vidámparkjaiba, így lényegében Nintendo-témájú látnivalókkal bővül az említett létesítmények felhozatala. Az ötlet nem a semmiből jött, hiszen a Nintendo elnöke, Satoru Iwata már 2010-ben azt nyilatkozta, hogy számtalanszor megvitatták már egy Nintendo park ötletét, de akkoriban még nem voltak konkrét terveik vele kapcsolatban. Hát most vannak.

A közlemény szerint a közeljövőben további információkkal is szolgálnak majd a szenzációról, ahogy a Nintendo és a Universal kreatív csapatai együtt dolgoznak az egyedi megvalósításokon. 

Hirdetés

Szerintetek milyen attrakciók lesznek?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)