Hirdetés

Sorozat lesz az egyik legkomorabb középkori videojátékból

|

A második rész mellett a képernyőkön is találkozhatunk az A Plague Tale: Innocence két főszereplőjével.

Hirdetés

Valószínűleg nagy az egyetértés abban, hogy 2019 egyik legjobb játéka az A Plague Tale: Innocence volt, ami a középkori, pestissel sújtott Franciaországba kalauzolt el minket, és a kaland mögött álló Asobo Studio bizony nem finomkodott a járvány ábrázolásával.

Közben már bemutatkozott Amicia és Hugo kalandjának következő része, ami a tervek szerint idén debütál majd. Ám nem csak a Requiem alcímű folytatásnak örülhetnek a jövőben a rajongók.

Hirdetés

Kiderült ugyanis, hogy tévésorozat készül az A Plague Tale alapján, és ugyan még sok a kérdőjel a projekt körül, már meg is ismerhettük a stáb egy tagját Mathieu Turi személyében. Egyébként maga a francia rendező jelentette be a jó hírt a Twitteren.

Turi rendezőként korábban több projekten is dolgozott, és olyan filmek munkálataiba is besegített, mint például Tarantino 2009-es klasszikusa, a Becstelen brigantyk, vagy a 2011-es Sherlock Holmes: Árnyjáték. Egyelőre sajnos nem tudni, mikor kezdődhet meg az újabb videojátékos adaptáció forgatása, és a szereposztás sem ismert.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Szerintetek jó alapanyag egy szériához az Asobo kalandja?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)