Hirdetés

Több száz halál árán, de sétálás nélkül pörgette ki a Dark Souls III-at egy youtuber

|

A videós egyetlen lépést sem tett, mégis végigment Lothric királyságán. Igaz, közben rengetegszer elhalálozott.

Hirdetés

A FromSoftware legújabb játékoskínzó kalandja, az Elden Ring csak február végén került ki a polcokra, de a speedrunnereknek már 10 perc sem kell a sztori kipörgetéséhez, míg egyesek már az olyan speciális kihívásoknál tartanak, mint a fenékcsapásos végigjátszás, vagy a táncszőnyeges bossharc.

Ezúttal viszont a japán csapat 2016-os sikercímével, a Dark Souls III-mal foglalkozunk, hiszen bőven megér egy beszámolót, hogy egy youtuber képes volt sétálás nélkül végigvinni az Elden Ringnél is kegyetlenebb játékot.

Hirdetés

Ymfah neve sokatoknak ismerős lehet, hiszen ő volt az, aki tavaly szintén sétálás nélkül, power attackokkal tolta végig a Skyrimet. A mostani kihíváshoz is ez a futam adta az ihletet, de mivel az Elden Ring jóval nehezebb a Bethesda újra és újra megjelenő klasszikusánál, ezért az eredmény is nagyobb tapsot érdemel.

A youtuber PC-n vágott neki a kalandnak, a biztonság kedvéért pedig még a Steam kontroller sétálásért felelős parancsait is kikapcsolta, és természetesen nem is tette át más gombra a vezérlést. A kihívás során a tolvaj karakter mellett döntött, aki alapból a Bandit's Knife nevű fegyverrel indul, amelynek része a Quickstep támadás is. Ez utóbbi lényegében egy guggolva ugrálós mozdulattal jár, vagyis egész jól fel lehet használni a haladáshoz.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ymfah továbbá a késsel kaszabolva is utat tudott törni magának, a fordulást pedig az ellenségre való lockolással érte el. Ez a másik ok, amiért a tolvajt választotta, a karakter eszköztárában ugyanis alapból ott lapul egy íj, amivel távolról is befoghatta az ellenlábasait, új irányt adva a haladásnak. Egyebek mellett nagy segítségére volt még a Tears of Denial varázslathoz köthető TearDrop glitch is, amely a killboxok kikerülését teszi lehetővé.

A Kotakunak nyilatkozva ymfah elmondta, hogy a két (!) végigjátszás során több száz elhalálozást hozott össze, a legnehezebbnek pedig nem meglepő módon az utolsó kiegészítő végső bossát, Slave Knight Gaelt, illetve magát a navigációt találta az olyan ellenségektől hemzsegő régiókban, mint a Profaned Capital, a Cathedral of the Deep és az Irrithyll of the Boreal Valley.

Ami pedig a folytatást illeti, a youtuber természetesen már ki is nézte magának az Elden Ringet, melynek kapcsán nagy reményeket fűz a Bloodhound Step nevű képességhez. Mi mindenképp szurkolunk neki, és igyekszünk beszámolni róla, ha átszökdécsel a Lands Between barátságtalan tájain.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)