Hirdetés

Újra Among Ust streamelt az amerikai képviselőnő, ezúttal egy kanadai politikus is csatlakozott hozzá

|

Alexandria Ocasio-Cortez visszatért az Among Ushoz, több mint hat órán át streamelte a játékot Twitchen.

Hirdetés

Alexandria Ocasio-Cortez, vagy ahogy a közösségi médiában emlegetni szokták, AOC egyszer nem is olyan régen, idén októberben streamelt már Among Ust a Twitchen, ekkor pedig mintegy 439 ezer néző leste azt, hogyan nyúzza a játékot az amerikai képviselőnő - ezzel egyébként rekordot állított be. AOC számára egyáltalán nem idegen a videojátékos közeg, tavaly novemberben például azzal büszkélkedett el, hogy elérte a Silver rangot League of Legendsben. Korábban ő is ott volt azon politikusok között, akik levélben kérték a Blizzardot, hogy ne sújtsa olyan szigorú büntetéssel a hongkongi tüntetők mellett kiálló Blitzchungot.

Hazai idő szerint ma hajnalban pedig újabb livestreamre került sor, ezúttal ráadásul egy ismerősét is áthívta a szomszédból: egy kanadai parlamenti képviselő, Jagmeet Singh lesz AOC játszótársa. 

Hirdetés

Az új adás közel kétszer olyan hosszú lett, mint az októberi stream, ezúttal ugyanis körülbelül hat órán át lehetett nézni Twitchen azt, ahogy AOC, Jagmeet Singh, és persze a hozzájuk csatlakozó ismert videósok, így például Pokimane kergetik egymást. 

Természetesen a teljes streamet vissza tudjátok nézni (érdemes belekattintani, hogy normális méretben jelenjen meg):

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)