Hirdetés

Van, aki már több mint másfélmillió forintért árulja a Steam Decket

|

Teljesen elszálltak az Ebayen a Valve kézikonzoljának ára, 5000 dollárt is elkérnek egy Steam Deckért.

Hirdetés

Ahogy arról már korábban is írtunk, a készlethiányt nem ússza meg a Valve Steam Deckje sem, és nem számíthatnak sok jóra azok, akik még idén meg akarják venni a kézikonzolt. Pár napja még "csak" ár jelenleg 300 ezer forinttól 761 ezerig terjed a Steam Deckek ára az Ebayen, azóta viszont még inkább elharapódzott a helyzet. 

TechPowerUp ugyanis kiszúrt például egy olyan hirdetést is, melyben 5000 dollárért, azaz kicsivel több mint másfél millió forintért árulja valaki saját (egyelőre még csak előrendelt) 512GB-os Steam Deckjét.

Hirdetés

A 512GB-os Steam Deck "normál" ára 649 dollár, illetve 679 euró (az eurós ár átszámolva körülbelül 244 ezer forint). Tény, hogy most is vannak 700 eurós lehetőségek is az Ebayen, tehát nem csak elvetemült nyerészkedők árulják itt a Steam Deckeket, de sokkal gyakoribbak az 1400-1500 dolláros ajánlatok, sőt ahogy a fenti példa mutatja, egyesek egészen hajmeresztő árazásokkal is képesek előállni. 

Ha valaki nem túlárazott, másodkézből származó Steam Deckre vágyik, annak jó eséllyel várakoznia kell. 512 GB-os változatra egyes régiókban akár 2022 harmadik negyedévéig is várhatnak a játékosok, a hazai oldalak 2022 első negyedévére ígérik jelenleg a szállítást, de ez értelemszerűen bármikor borulhat. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)