Hirdetés

Végre fotók is érkeztek a The Witcher sorozat második évadának forgatásáról

|

Ráadásul a közzétett képek között találni olyat, amely fontos részletekről árulkodhat.

Hirdetés

Habár a koronavírus továbbra is súlyos problémákat okoz világszerte, ismét sínen van a netflixes Vaják következő szezonjának forgatása, amit pont a járvány miatt kellett szüneteltetni korábban. Az eddig kiderült részletek alapján ráadásul a folytatás még az első évadnál is ütősebbnek ígérkezik, és ugyan az első előzetesre még valószínűleg elég sokat kell várnunk, azért egy csokornyi képnek hála már most bekukkanthatunk a kulisszák mögé.

Hirdetés

A Redanian Intelligence szert tett a Burst Photos több friss képére is, amelyeken megleshetjük a második szezon forgatásának néhány momentumát, így láthatjuk például azt, hogy többen is maszkban dolgoztak, tehát a járvány miatti előírásokat valóban betartják stábtagok. Ennél sokkal érdekesebb viszont, hogy Ciri vadonatúj öltözékben feszít, aminek hála már jobban hasonlít egy vajáklányra, mint egy hercegnőre. Az nem tiszta, hogy a képeken a karaktert játszó Freya Allan vagy esetleg a dublőre is látható.

Cirin kívül láthatunk két másik jelmezes nőt is, de az egyelőre még kérdéses, hogy kik lehetnek ők.

Ti várjátok már a sorozat folytatását?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)