Hirdetés

Volt dolgozók szólaltak fel a Card Against Humanity cég toxikus munkahelyi légköre ellen

|

Komoly vádak láttak napvilágot az egyik társalapító Max Temkin ellen is, aki ezután minden feladatköréről lemondott.

Hirdetés

A Cards Against Humanity az elmúlt évek egyik legsikeresebb kártyajátéka, mely valószínűleg egyben az egyik legmegosztóbb is, ugyanis nagyban épít a fekete humorra és híres arról, hogy nem nagyon veszi figyelembe a társadalmi tabukat. A Polygon egy friss cikkéből kiderül, hogy a jelek szerint a hatalmas sikertől milliárdos nagyvállalattá nőt csapat nem tudta kezelni a vállalati légkört, emiatt rengeteg egykori munkavállalót bántottak vagy sértettek meg.

Hirdetés

A Cards Against Humanity nem csak a kártyajáték, de az amögött álló vállalat neve is egyben; az alapjátékot kitaláló 8 barát a mai napig a cég vezetői, de persze mostanra alkalmazottak és írók tucatjai felelnek azért, hogy újabb és újabb kiegészítők érkezzenek az alap kártyapaklihoz. A céget fennállása óta azonban rengetegen hagyták ott, többen pedig most elmondták, hogy azért léptek ki, mert nem bírták a Cards Against Humanitynél uralkodó légkört. 

Elmondásuk szerint a cégnél színes bőrűként rettenetesen nehéz volt dolgozni, ugyanis a véleményük nem nyomott annyit a latba, mint fehér munkatársaiké. Emellett amikor jelezték, hogy egy-egy kártyára szerintük túlzottan sértő kifejezések kerültek, akkor gyakran hagyták figyelmen kívül a panaszaikat. Női alkalmazottak is meséltek hasonlóról, illetve arról, hogy az egyik társalapító, Max Temkin nagyon lekezelően bánt velük.

Temkinre egyébként is rengeteg panasz érkezett, melyek nagy része arról szól, hogy az alkalmazottaknak nem volt érdemes ellent mondani neki, különben bosszúra számíthattak, sőt, sokszor az állásuk kerülhetett veszélybe. A férfi az egyik legelhivatottabb tagja volt a tulajdonosi körnek, de nehezen lehetett vele együtt dolgozni. A helyzetet súlyosbítja, hogy 2014-ben nemi erőszak vádjával is szembe kellett nézzen, melyet az egész szakma a szőnyeg alá söpört. A férfi nemrég minden pozíciójáról lemondott, és nem vesz részt a cég életében, de továbbra is társtulajdonos maradt.

A Cards Against Humanity is reagált az őket ért vádakra, elismerték, hogy nem tettek meg mindent egy megfelelő munkakörnyezet kialakításáért, és külsős HR-szakemberek bevonásával kezdtek el ezen változtatni. Elmondták, hogy vizsgálatokat indítottak, hogy tisztázzák a problémás ügyeiket, ezek közül voltak, amik lépéseket vontak maguk után; voltak, melyek hamisnak bizonyultak, és sokat egyelőre még nem sikerült tisztázni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)