Préda kritika - ne becsüld alá a zsákmányt!

|

Kár volt már az előzetesek láttán temetni a Prédát, kifejezetten jó Predator-film vár mindenkit a Disney+-on.

Ha szigorúan csak a Predator franchise főbb filmjeit vesszük számításba, és jóindulatúan nem teszünk említést a két Alien vs. Predator crossover moziról, akkor nagyjából úgy állt eddig a helyzet, hogy kaptunk anno két klasszikus epizódot, melyek bár markánsan különböztek egymástól, a legtöbb rajongó számára kedves emlékeket jelenetnek. Ezt követően 2010-ben Antal Nimród szállította nekünk az újragondolást a Predators formájában, ami több szempontból is félrecsúszott, de azért megvoltak a maga pillanatai. Végezetül ott van még a Shane Black-féle 2018-as The Predator, ami Antal Nimród filmjénél is rosszabb kritikákat kapott, és egyáltalán nem ok nélkül csapkodták meg az újságírók: a túltolt vicceskedés és a zsánerparódiába hajó megoldások egyáltalán nem álltak jól a mozinak. 

Időközben történt egy s más, nem mellékesen például a Predator jogokat birtokló Foxot felvásárolta a Disney. Efféle akvizíciók után sokan egyből Miki egérrel és Donald kacsával együtt mókázó xenomorfokat és yautjákat vizionáltak, de nyilvánvalóan a Disney sem saját pénztárcája ellensége, pontosan tisztában voltak azzal a döntéshozók, hogy a Predator franchise nem lehet családbarát tingli-tangli, az eredeti szellemiséget kell megőrizni úgy, hogy valami újat is tudnak mellé tálalni. Nos, a Prey, azaz Préda igaz, hogy nem a mozikat, hanem a nappalikat támadta csak be (lévén külföldön a Hulu, nálunk a Disney+ kínálatában debütált), de alacsony költségvetése ellenére is kifejezetten jól sikerült. Hiába kezdték el sokan azonnal kongatni a vészharangot, mikor tudomást szereztek a női főhősről, ez bizony jobb Predator-film lett, mint az 1990-es második rész óta bármely próbálkozás. 

Tűzből jöttem erre a Földre

Nagyot ugrunk vissza az időben, a Préda ugyanis napjainkhoz képest nagyjából 300 évvel korábban, 1719-ben játszódik. Naru, egy fiatal komancs lány kalandjait követhetjük nyomon, aki bár kifejezetten ügyes, találékony, és remekül ért egy csomó mindenhez, például az orvosláshoz is, mégis harcosként szeretne törzse előtt bizonyítani. Egészen egyszerűen az motiválja ebben, hogy társai nem hiszik el róla, képes lenne vadásszá válni. Ez az a vonal, ami miatt a sárdobálás első mocskos kis galacsinjai röppályára indultak, nagyon sokan egyből feminizmust, woke-ot, és más, többé vagy kevésbé a jelen helyzet kapcsán félreértelmezett billogokat kezdtek el használni már a trailerek közzétételét követően. Szó sincs azonban arról, hogy Naru erősebb lenne, mint társai, arról meg főleg nem, hogy gond nélkül, egy az egy elleni harcban simán kifektetne egy életerős, sértetlen yautját. Ennél sokkal okosabban építették fel a film narratíváját az írók.

Naru tehát bizonyítani akar, de bármennyire is remek ötletei vannak, jó taktikai érzékkel rendelkezik, és némi feltalálói véna is felfedezhető benne, természetesen nem válik belőle a törzs legjobb vadásza, elég fájdalmas következményekkel járnak egyes bukásai. Egyébként már csak azért is furcsa volt az idejekorán bedurrantott háborgáscunami, mert már az előzetesekben is világosan látszott, hogy Naru egy medvével sem bír el, és képzelhetitek egy ilyen mackó mennyi ideig jelent gondot mondjuk az univerzum legnagyobb ragadozójának, egy yautjának. 

Lángok formálták testemet

Elsősorban saját bátyja előtt akarja megmutatni Naru, hogy ő is ér annyit, mint a többi harcos, de még testvére sem hajlandó hosszú ideig elismerni azt, hogy a lánynak valóban megvannak a saját tehetségei, amik elég jól kamatoztathatók. Ahogy azt sejteni lehetett, egy idő után többfrontossá válik a móka, hiszen nemcsak vadállatokkal kell szembenézniük a komancsoknak, hanem megjelennek a prémvadászok, és az égből közéjük pottyan egy yautja is.

Az egész film fő csapásvonala az, hogy Narut senki sem tartja kompetens ellenfélnek. A többi komancs szemében is túl kevés a lány, a portyázó fehérek sem látnak benne ellenfelet, és maga a predator sem gondolja, hogy bármilyen módon árthatna neki a fiatal nő. Korához és testalkatához képest Naru természetesen jó fizikummal rendelkezik, népének többi tagjához hasonlóan ügyesen bánik a fegyverekkel, de mégsem odáig fut ki az egész cselekmény, hogy nyers erővel kerekedik felül egy törékeny nő a nagy marcona férfiakon - legyen szó akár réz, akár fehér bőrű, akár intergalaktikus hímekről. Naru nem egy G.I. Jane, nem egy egyszemélyes hadsereg, a film pedig nem sajnálja az időt arra, hogy egyenként bemutassa, hogyan sajátítja el repertoárját ékesítő trükkjeit. Kis videojátékos képzavarral élve a főhősnő szépen sorban oldja fel az egyes skilleket, nem rögtön level 60-on kezd és rakja inasba a bossokat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


És a tűz ölel majd magához örökre

Az R-besorolás abszolút indokolt, de azt mellőzve nem is lett volna sok értelme elkészíteni a filmet. A csonkolások és belezések azonban nem csapnak át vásári mulatságba, mint mondjuk a 2018-as The Predator esetében történt, nem fogja a néző a térdét csapkodni, miközben azon röhög, hogy koncolja a hülyéket halomra a jó öreg yautja. Úgy általában sincsenek viccek vagy vicces jelenetek a filmben, amiért csak dicsérni lehet az alkotókat, nem kell ebből az egészből akció-vígjátékot farigcsálni erőszakkal.

A vizualitáson érződik, hogy nem állt a készítők rendelkezésére egy mozifilmes büdzsé, leginkább a CGI állatok esetében lóg ki a közmondásos ló lába. Nyilván nem lett volna baj, ha jobban néznek ki ezek a fenevadak, de talán ez az a pont, amit el lehet nézni egy dedikáltan streamingre készített film kapcsán. A jobb animációkon és látványbéli tuningon túl egyébként nem sok olyan pont van, amin sokat lehetett volna emelni, ha vastagabban fog a költségekről kiállított csekken a ceruza. Naru egy szerethető központi karakter, a Légió tévésorozatból ismert Amber Midthunder helyt tudott állni ebben a szerepben, és nem változtatott volna semmit sem, ha helyette valamelyik kifejezetten A-listás színésznőt szerződtetik le - nyilván itt kulcskérdés volt Midthunder származása is. A Naru fivérét alakító Dakota Beavers esetében viszont érezhető volt, hogy ez a fiatalember első szerepe. Külön ki lehetne még emelni a lány kutyáját, aki végtelenül cuki. 

A látványra fordítható keretösszeg nagyját valószínűleg maga a predator vitte el, de ezen a téren nincs is semmi gond, őkelme jól néz ki, kellően különbözik a korábbi részek ragadozóitól, és huncut kis kütyüi is ötletesre sikeredtek. Hatalmas újdonságokra azért nem érdemes számítani ezen a téren. 

De addig mindvégig itt leszek

A film végén kapnak egy kedves kikacsintást a keményvonalas rajongók is, ami mondjuk egészen konkrétan úgy ahogy van, üti a Dark Horse Comics által 1996-ban kiadott Predator: 1718 című képregényt, de nyilván egyrészt vitatkozni lehetne arról, a füzet mennyire képezi a nagy kánon részét, másfelől valószínűleg tényleg nagyon kevés olyan néző akad, aki azt a történetet is olvasta. Gesztusként mindenesetre értékelendő, és megadja az esélyt az esetleges folyatásra, aminek mi személy szerint kifejezetten örülnénk.

A Préda ugyanis remekül teljesíti saját vállalásait: egy kifejezetten streamingre gyártott mozi, a platform korlátaival együtt, de sokkal többet ér a hibátlan CGI-nál az, hogy végre nem akart senki sem viccet csinálni a Predator szériából, nem szerették volna az alapoktól újjáépíteni a franchise egész világát, mégis össze tudtak rakni egy olyan történetet, aminek van eleje, közepe, vége, és igaz, hogy nem kápráztatja el fordulatok tömegével a nézőt, illetve Naru pár húzása (főleg az utolsó nagy csatában) nagyon esetleges, de a nagyjából 90 perces játékidő úgy röppen el, hogy a film nem lassul be, nem téveszt fókuszt, és egyszer sem botlik el a saját lábában. Bárcsak több ilyen alkotást kapnánk a létező összes streaming szolgáltatótól. Szívesebben csengetné ki az ember így az előfizetői díjat, annyi bizonyos.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)