Hirdetés

Forradalmasítani akarja az online FPS-eket egy magyar fejlesztő

|

Quack Attack címmel érdekes koncepcióra épülő shootert készít az Illutrium csapata.

Hirdetés

Durván túltelített az online lövöldék piaca, főként az olyan alkotásokkal lehetne Dunát rekeszteni, amelyekre kiadójuk már nem is termékként, hanem inkább szolgáltatásként tekint. Ennek tükrében aligha meglepő, hogy régimódi arena shootereknek sokkal kevesebb figyelem jut, mint az ezredforduló környékén, és hogy az új Quake vagy Unreal Tournament helyett "mindenki open world rendszerekben gondolkodik, és ezek közül is a legtöbben a minél valóságosabb környezetre és fegyverekre, illetve a lootra teszik a hangsúlyt (na meg persze a mikrotranzakciókra)."

Ezt nem én mondom, hanem Tajti László, az Illutrium társalapítója (Nagy Patrik vezető fejlesztő mellett), akinek debütáló alkotásával talán épp az imént említett játékokon szocializálódott közönséget sikerül majd megszólítani.

Hirdetés

Mivel nincs mögötte Activision vagy EA kaliberű kiadó, csupán egy kis, független stúdió, a Quack Attack értelemszerűen meg sem próbál versenyre kelni a műfaj nagyágyúival, viszont ez nem jelenti azt, hogy ne tudna újat mutatni a játékosoknak. Ilyen például a pályadizájn, amely kockára (nem négyzetre, kockára) épül, és miként az alábbi trailerben láthatjátok, a kocka különböző pályákat/világokat megtestesítő oldalai között teljesen szabad az átjárás.

"Ebben a kocka dizájnban a játékos például arra is képes, hogy körbeszalad a pályán (kockán), megkerüli az ellenfelet, majd hátba támadja. Lehet hogy akit te üldözöl, a következő percben mögötted lesz, és ekkor már ő fog üldözni. A pre-alfa teszteken kiderült, hogy ez a megoldás vicces helyzeteket tud produkálni, teljesen új perspektívába helyezi a játékost. Ráadásul a láthatatlan fal problémája, ami behatárolja a játékteret, megszűnik, ami miatt reményeink szerint (és ezt a belső teszten résztvevők is így látták) mindig tud egy pici újat mutatni a Quack Attack. A különleges pályadizájn miatt teljesen új stratégiákat kell kidolgozni ahhoz, hogy le tudd győzni az ellenséges játékosokat."

- foglalta össze az egyedi dizájn előnyeit Tajti.

Elmondása szerint érdekes volt figyelni hogy egy idő után máshogy kezdtek el játszani azok ebben a szokatlan környezetben, akik előtte sokat játszottak például a Counter-Strike-kal.

De nem csak ebben tér el a Quack Attack a többi online shootertől, hanem abban is, hogy a harc gumikacsákért folyik. A killeket is nyilvántartja a játék, de az a csapat nyer, amelyiknek sikerül több gumikacsával zárnia.

"Ha valakinél gumikacsa van és te lelövöd, föl tudod szedni az általa gyűjtött kacsákat. A kocka minden oldalán 4 darab kacsa találathó, és a cél az, hogy a meccs végén a te csapatodnál legyen a legtöbb. Tulajdonképpen a Capture the Flag továbbgondolása ez a gumikacsás őrület. Ez is sok vicces helyzetet tud teremteni, mert ha valakinél sok gumikacsa van, és a levegőben, ugrás közben egy olyan helyen lövik le, ami szinte teljesen elérhetetlen, akkor a két csapat odatömörül és próbálják egymást levadászva újból megugrani ugyanazt a szöget és magasságot."

Noha már az eddigiekből is lehetett sejteni, hogy a Quack Attack elsődlegesen a szórakoztatásra fókuszál, a stilizált képi világ és játékosok által irányított karakterek (kivétel nélkül cuki kis állatkák) végképp egyértelművé teszik, hogy az Illutrium shootere egy percig sem veszi magát komolyan.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A megjelenési dátum még nem ismert, de annyi biztos, hogy a játék korai hozzáférésben fog elrajtolni a Steamen, méghozzá egészen szerény, mindössze 10 dolláros árcédulával, amiből ráadásul még engednek is a fejlesztők az első hetekben. Tajtiék úgy kalkulálnak, hogy még az év vége előtt lezárulhat az Early Access időszak, amit követően 15 dollárra emelkedik az ár, ám addigra már több pályát (egyelőre csak egy kisebb, 1v1-re vagy 2v2-re, és egy nagyobb, 3v3-ra vagy 4v4-re optimalizált kocka van kész), játékmódot és fegyvert fog tartalmazni a Quack Attack.

Szintlépés van ugyan a játékban, de olyan modern sallangokat, mint a loadoutok, a skinek vagy a képességek, hiába is keresnénk. Ahogy mikrotranzakciókkal sem fogunk találkozni, mivel az item shopban kizárólag a megszerzett gumikacsákért lehet karaktereket venni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)