Hirdetés

18 ezer forintos pólóért állt durva sor egy budapesti cipőbolt előtt

|

A 2okos és Balázs Kicks együttműködésében kiadott, limitált szériás pólóra annyian vágytak, hogy az úttesten is állt a sor.

Hirdetés

A semmiből a Twitch élére törő, a múlt héten letiltott, majd 11 óra után visszaengedett 2okos új húzása látszólag eléggé bejött: óriási tömeg várta korlátozott számban elérhető pólójuk megjelenését. Mint arról a Telex beszámolt, a forgalmat is le kellett zárni a Deák térnél egy időre, akkora sor állt a Balazs Kicks boltja előtt szombat délután. Az emberek az úttesten, teljesen rendezetlenül várakoztak, ahogy az az alábbi videón is látható.

A megjátszott emberrablással, illetve egy közel hétperces, a színészi játéktól eltekintve profin összerakott rövidfilmmel felvezetett promóció keretében egy új pólót dobtak piacra, amit 17 990 Ft-ért lehet megvásárolni. 

Hirdetés

Az első 10 ember ingyen kapta meg, az első 50 vásárló pedig "piros színű friends & family" kiadáshoz juthatott hozzá. Online is lehet rendelni, ahol még mindig van szinte minden méretben az XL kivételével, úgyhogy bár a helyszínen sokan voltak, a teljes készlet még nem fogyott ki.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)