Hirdetés

2024 legjobban várt filmjei - A majmok bolygójától a Gladiátor folytatásáig

|

Nem fognak unatkozni jövőre sem a mozinézők, legalábbis erről árulkodnak a 2024-es premierek.

Hirdetés

Nem csak videojátékos fronton, hanem a mozifilmek terén is tartalmas évet hagyunk hamarosan magunk mögött, hiszen 2023-ban olyan filmeket kaptunk, mint a Barbie, az Oppenheimer, a Pókember: A pókverzumon át, vagy épp A galaxis őrzői: 3. rész, illetve a Super Mario Bros.: A film. És ezekkel a példákkal tényleg csak a felszínt kapargatjuk, tényleg volt értelme idén moziba járni. 2024-ben biztosan látszik, hogy bizonyos trendek átalakulnak, hiszen a DC egyelőre még nem tart ott, hogy megmutassa James Gunn új univerzumának első filmjeit, a Marvel pedig annyi projektet elhalasztott, hogy egyedül a Deadpool 3-at tudja majd jövőre mozikba küldeni. Ráadásul az egész MCU jövője bizonytalan több szempontból is, maradjunk annyiban, hogy erősen kifulladni látszik a zsáner abban a formában, ahogy eddig erőltették.

Ettől függetlenül egyáltalán nem volt nehéz feladat összeszedni kétszer tíz 2024-es premiert, amire mi mindenképpen be fogunk majd ülni. Ebben a cikkben most a lista első felét olvashatjátok ábécé-sorrendben, hamarosan pedig érkezni fog a folytatás is.

Hirdetés

A majmok bolygója: A birodalom

Premier: 2024. május 23.

A majmok bolygója széria még anno 1968-ban indult el, és öt rész után, '73-ban fejeződött be. 2001-ben aztán Tim Burton leszállított egy remake-et, de az igazi feltámadást az a reboot jelentette, ami 2011-ben startolt el, és aminek immár a negyedik része fog 2024-ben megérkezni A majmok bolygója: A birodalom formájában. Az előző epizódban Caesartól már búcsút kellett vennünk, az új részben pedig egy olyan ponton csatlakozhatunk be az egyre inkább fejlődő majmok társadalmába, ahol a majomnépség egyik része már egyáltalán nem is emlékszik a legendás vezetőre, míg mások egészen egyszerűen csak félremagyarázzák Caesar tanításait. 300 évvel járunk a 2017-es film eseményei után, ez az idő pedig nem csak a majmokra, hanem az emberekre is hatással volt, akik egyre inkább visszafejlődnek a kőkori szintre. Az új rendező személye nem a világ legnagyobb garanciája, hiszen Wes Ball korábban leginkább Az útvesztő filmekért felelt, de ki tudja, talán épp most fog majd nagyot villantani.

Agymanók 2.

Premier: 2024. június 14.

Az Agymanók folytatásában ismét a kis Riley elméjébe nyerhetünk betekintést, az ott található központ azonban hatalmas átalakításon esett át, és bizony megérkeztek legújabb lakói, az új érzelmek is. A régi csapat, vagyis Derű, Bánat, Harag, Majré és Undor nem igazán tudja, mit kezdjen ezzel az új helyzettel, az újoncok közül pedig Szorongás, illetve a többi, még meg nem nevezett érzelem teljesen bizonyos, hogy teljesen fel fogják borítani az Agymanók életét, és ezzel persze Riley valóságát is. A Pixar Animation Studios mindig is nagyon értett ahhoz, hogy olyan animációs filmeket szállítson le, ami egyszerre tudja elvarázsolni a legkisebbeket és a legnagyobbakat, maradandó élménnyel ajándékozza meg a kicsiket, miközben a szülők sem fognak unatkozni és a telefonjukat nyomkodni a vetítés alatt. Pontosan ezt várjuk el az Agymanók 2.-től is, az eddigi kedvcsinálók alapján pedig nem kell majd csalódnunk.

Alien: Romulus

2024. augusztus 15.

Elég keveset tudunk a Fede Álvarez rendezésében készülő új Alien: Romulus moziról, melynél Ridley Scott csak producerként működik közre. A forgatás idén március és július között épp Budapesten zajlott, de ettől sem lettünk sokkal okosabbak, egyelőre csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy egy teljesen új történetet fogunk megkapni, ami semmilyen formában sem kapcsolódik a klasszikus filmekhez, vagy az újabb vonulathoz. Ez mondjuk a Préda esetében tökéletesen bevált, hiszen Dan Trachtenberg filmje 2022-ben simán tudott új lendületet adni az egész Predator-filmsorozatnak úgy, hogy egy új környezetbe, egy új idősíkra helyezte el a legendás Ragadozót. Ha sikerül valami ehhez hasonlót összehozni, akkor még az is lehet, hogy a vártnál jóval nagyobbat fog szólni az Alien: Romulus, elvégre xenomorfokból sosem elég.

Ballerina 

Premier: 2024. június 6.

A John Wick franchise első mozis spin-offjaként érkezik majd az a Ballerina, ami kronológiailag a harmadik és a negyedik epizód közé helyezhető el. Főszereplője az Ana de Armas által alakított Rooney, aki bosszút esküszik, és le akarja vadászni családja gyilkosait. Maga a karakter egyébként felbukkant már a harmadik részben, ott Unity Phelan alakította őt, de az alkotók egy teljes mozifilmre azért nagyobb nevet szerettek volna szerződtetni, ez össze is jött. A filmben maga Keanu Reeves is feltűnik majd, mint John Wick, illetve láthatjuk még egyik utolsó szerepében azt a Lance Reddicket, aki 2023 márciusában hunyt el tragikus hirtelenséggel - ő természetesen ismételten Charon szerepében csal majd könnyet a szemünkbe. Len Wiseman rendezőt korábban az Underworld mozik miatt szerethettük vagy épp utálhattuk, most egy teljesen másik világba tesz kirándulást, de valószínűsíthető, hogy ha a harci koreográfiák a helyükön lesznek (és miért ne lennének), akkor a nézők meg fogják kapni azt, amiért jegyet váltanak a Ballerinára.

Borderlands 

Premier: 2024. augusztus 8.

Megnyugodhatnak a gamerek, 2024-ben sem maradunk videojátékos adaptációk nélkül. A Borderlands film elég hosszú ideje készül, először még 2015-ben érkeztek róla hírek, de értelemszerűen az évek alatt folyamatosan formálódott a projekt. Maga a forgatás Budapesten zajlott még 2021-ben, ugyanebben az évben megkaptuk az első képeket, de azóta csak ül a filmen a stúdió. Ez nyilván nem véletlen, okkal rendeltek el kéthetes újraforgatást is 2023 elején, ezeket a munkákat pedig már nem az eredeti rendező, vagyis Eli Roth vezette, hanem Tim Miller. Haragról egyébként nincs szó, Rothnak ekkor már már munkákkal kellett foglalkoznia. A Borderlands film mindenesetre már szereposztása miatt is érdekesnek tűnik, hiszen az adaptációban Cate Blanchett lesz Lilith, Kevin Hart tűnik fel, mint Roland, Jack Black hangján fog megszólalni Claptrap, és Jamie Lee Curtis alakítja Dr. Patricia Tannist.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Deadpool 3 

Premier: 2024. július 25.

Senkit sem irigylünk jelenleg a Marvel döntéshozói közül, hiszen a stúdiónak egyrészt gyorsan megoldást kell találnia arra, hogy bírósági ítélete után egyből megváltak a Kangot alakító Jonathan Majorstől, másfelől a már kész mozifilmjeiket és tévésorozataikat is kénytelenek voltak jelentősen elhalasztani egyrészt a Hollywoodot hosszú ideig megbénító sztrájkok, másfelől kreatív újragondolás céljából. Mindez azt a fura helyzetet eredményezte, hogy bár a Sony készül a következő évre Marvel-tematikájú képregényes filmekkel, maga a Marvel Studios egyedül a Deadpool 3-at tudja bemutatni 2024-ben. A harmadik Deadpool mozi pedig már csak azért is hatalmas dobásnak tekinthető, mert a címszereplő mellett visszatér benne Hugh Jackman is mint Rozsomák, avagy a mozis fordítás szerint Farkas - maradjunk inkább a Logannél, akkor senki sem sértődik meg. Gyakorlatilag a film bejelentése óta folyamatosan jönnek a vadabbnál vadabb pletykák az esetleges cameószereplők tekintetében, erre pedig csak ráerősítettek a kikerült forgatási fotók. Joggal várják ezt a filmet a Marvel-rajongók, teljesen bizonyos, hogy a szó legjobb értelmében vett őrület vár ránk jövő nyáron.

Dűne: Második rész

Premier: 2024. február 29.

Az eredeti tervek szerint még idén év végén mozikba kellett volna kerülnie a Dűne: Második résznek, de cseppet sem meglepő módon a Warner végül a halasztás mellett döntött. A folytatásban, ami természetesen ott folytatja majd Paul Atreides történetét, ahol az első részben elköszöntünk tőle, felbukkannak olyan új szereplők is, mint az Austin Butler által alakított Feyd-Rautha Harkonnen, vagy épp a császár lánya, Irulan hercegnő, kinek szerepét Florence Pugh kapta meg. Aki szerette a 2021-es első epizódot, az teljes lelki nyugalommal jegyet válthat azonnal a történet második felére is, biztos, hogy most sem fog csalódni Denis Villeneuve munkájában. A rendező egyébként korábban arról beszélt, hogy a második rész esetleges sikerét követően ő nagyon szívesen leforgatná A Dűne messiását is, a rajongóknak pedig ez minden bizonnyal nem lenne ellenére, szóval már csak drukkolni kell azért, hogy helyükön legyenek a számok.

Furiosa: Történet a Mad Maxből

Premier: 2024. május 23.

A 2015-ös Mad Max - A harag útja egy teljes új generációval kedveltette meg George Miller legendás karakterét, épp ezért érdekes, hogy a rendező új projektje nem a címszereplőre, hanem az említett moziban Charlize Theron által alakított Furiosa fiatal éveire koncentrál. A Furiosa: Történet a Mad Maxből című előzményfilmben tehát egy jóval ifjabb Furiosát ismerhetünk meg Anya Taylor-Joy játékában, hozzá pedig rosszfiúként mindenki kedvenc Thorja, vagyis Chris Hemsworth csatlakozik. Az első előzetest sokan szerették, de legalább ennyien puffogtak a tökéletesnek még messze nem mondható CGI miatt is, mondjuk ez az, amit a májusi bemutatóig még bőven lehet csiszolgatni. Az már más kérdés, ha a sztori nincs a helyén, de reméljük, hogy ilyenről szó sincs, és Miller meg tudja ismételni a 2015-ös sikert.

Garfield

Premier: 2024. május 30.

Chris Pratt hamarosan ismét egy rajzfilm szinkronhangjaként bizonyíthat, hiszen miután sokakat meglepve remek Mario lett az idei adaptációban, jövőre Garfieldot is ő szólaltatja majd meg a világ leglustább macskájáról készült legújabb animációs filmben. Nagy nevekből egyébként így sem lesz hiány, hiszen Garfield apjának, Vicnek Samuel L. Jackson lesz a szinkronhangja. Az eddig közzétett előzetesek alapján egy kellemes, könnyed mesére számíthatunk, de ki tudja, még a végén az is lehet, hogy megbújik valamiféle extra meta réteg is a felszín alatt. Az mindenesetre biztos, hogy a látványra nem lesz panasz, a Columbia Pictures és az Alcon Entertainment kitettek magukért.

Gladiátor 2

Premier: 2024. november 21.

Már 2001-ben, alig egy évvel az első Gladiátor film bemutatója után elindultak a hírek arról, hogy készülni fog valamiféle folytatás vagy előzmény, az elkövetkező több mint 20 esztendőben pedig vadabbnál vadabb pletykák érkeztek arról, hogy milyen irányba akarná esetlegesen Ridley Scott elvinni az új mozit. Végül aztán a Napóleonon is dolgozó David Scarpa írta teljesen újra a forgatókönyvet, ami remélhetőleg most már elnyerte végső formáját. A forgatás december elején indulhatott újra a hollywoodi sztrájkok befejezését követően, és ha nagyon belehúznak az alkotók, akkor a novemberre tervezett premier még akár tartható is lehet. A történetről mindösszesen annyi tudunk, hogy a főszereplő az immár felnőtt Lucius lesz - tudjátok, az első részben ő volt Commodus fiatal unokaöccse. A felnőtt Luciust Paul Mescal alakítja, de az is kiderült, hogy a filmben fontos szerephez jut Denzel Washington is.

Ne feledjétek, hogy egyelőre csak 2024-es listánk első felével végeztünk, innen fogjuk folytatni a következő cikkben, ahol első körben rögtön azzal a Godzilla x Kong: Az Új Birodalommal foglalkozunk, melyben Godzilla és Kong egy titokzatos, új fenyegetéssel találják magukat szemben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)