Hirdetés

A DC Studios új fejesei szerint a Batgirlt egyszerűen nem lehetett bemutatni, olyan állapotban volt

|

James Gunn és Peter Safran abszolút támogatták a Batgirl film kukázását.

Hirdetés

Sok DC-rajongót sokkolt a hír, miszerint hiába készült el teljesen az HBO Maxra tervezett Batgirl mozi, azt soha az életben nem fogja senki sem látni, mivel nem mutatják be, egyszerűen törlik az egész projektet. Értetlenül állt az istenadta nép a döntés előtt, hiszen a forgatás befejeződött, a film készen volt, csak meg kellett volna nyomni a nagy piros gombot. A Warner vezetősége viszont úgy döntött, elzárja a fiók mélyére a mozit.

Tegnap a DC Studios új vezetői, James Gunn és Peter Safran sajtótájékoztatót tartottak, és részletesen elmesélték, milyen öt új filmmel és öt új sorozattal indul majd a teljesen újragondolt DC moziverzum. A jelenleg már startra kész és a korábbi projektekről is szót ejtettek azonban, beszéltek például Ezra Millerről és a The Flashről, és bizony a Batgirl törléséről is.

Hirdetés

Safran azt mondta, ez volt a Warner részéről a helyes döntés, majd még konkrétabban fogalmazott. Szerinte ugyanis bár tehetséges szakemberek dolgoztak a Batgirl forgatásai során a kamera előtt és mögött is, ő látta a filmet, és azt kell mondania, egészen egyszerűen nem lehetett azt bemutatni. Ha ugyanis látják azt a nézők, akkor az ártott volna magának a DC-nek, és egyúttal azoknak az embereknek is, akik dolgoztak rajta.

A DC Studios társvezetője tehát virágnyelven fogalmazva elmondta, olyan mocskosul rossz volt a Batgirl, hogy komoly hiba lett volna kiadni, és alaposan visszaütött volna a Warnerre a film bemutatása. Safran szerint a főhőssel, a sztorival és a film minőségével is komoly gondok voltak. 

Mi viszont sosem fogjuk megtudni, hogy mindebben igaza van-e.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)