Hirdetés

A galaxis őrzői 3 - a Disney döntött, nem veszi vissza James Gunnt

|

Úgy tűnik pont került a nagyjából egy hónapja húzódó kérdés végére.

Hirdetés

Ezen a héten kedden végre találkozott a kirúgott rendező és Alan Horn, a Disney stúdió elnöke, de a jelek szerint megbeszélésük nem volt eredményes. 

Hirdetés

A Variety információi alapján a találkozó kulturált keretek között zajlott, nincs harag, de az lett a konklúzió, hogy Horn nem fogja meggondolni magát és marad minden az eddigiek szerint, azaz James Gunn nem térhet vissza rendezőként A galaxis őrzői 3 élére. Belső források szerint Kevin Feige, a Marvel Studio elnöke Gunn és Horn megbeszélése idején nem tartózkodott éppen a városban. Korábban arról kaptunk híreket, hogy Feige is szeretné visszajuttatni Gunnt korábbi pozíciójába, de a legfrissebb hírek szerint mostanra már teljesen belenyugodott a Disney döntésébe és nem erőltette tovább a dolgot. Ha minden igaz, akkor azért Gunnak nem kell aggódnia, hiszen a rivális Warner Bros. kapva kapna utána. 

Az eddigi huzavona után persze akkor sem lepődnénk meg, ha ez még korántsem jelentené a történet végét, de most akkor is úgy áll a helyzet, hogy a Disney-nek el kell kezdenie új rendezőt keresni. Mindezek fényében nem lenne csoda, ha csúszna a film tervezett forgatása és a premier is. Szerintetek ki lenne képes átvenni Gunn helyét? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)