Hirdetés

A galaxis őrzői: 3. rész lesz Gamora utolsó kalandja?

|

Azt már tudjuk, hogy Dave Bautista örökre elköszön Drax karakterétől, de vajon mik a tervei Zoe Saldanának?

Hirdetés

Hamarosan a világ minden mozitermében megtekinthető lesz A galaxis őrzői: 3. rész (igen, ez hivatalos címe), de addig is, amíg elindulnak a vetítések, a színészek és a stáb tagjai sorra adják az interjúkat, ahogy az ilyenkor lenni szokott. A The Hollywood Reporter többek között Zoe Saldanát is mikrofonvégre kapta, hogy kifaggassák őt karakterének jövőjéről.

Ezek alapján Saldana látszólag Dave Bautista hozzáállásán osztozik: szerinte itt a vége Gamorának és az ő őrzői feladatainak.

Hirdetés

A színésznő később kicsit tisztázta, hogy hogyan is érti az általa elmondottakat, emiatt maradt még egy pici remény is a szomorú búcsú mellett:

"Szerintem nem ez lesz az Őrzők vége, de számomra és Gamora számára ez lesz a befejezés."

Saldana elmesélte, hogy amikor befejezték a forgatásot, akkor intézett egy rövidebb beszédet James Gunn és a csapat felé. Megköszönte a rendezőnek, hogy türelmes és kitartó volt velük, és kifejezte háláját a barátságért, amit a díszletek között szövődött.

Jó esély van tehát rá, hogy sem Draxet, sem Gamorát nem látjuk többet a Marvel filmes univerzumában, de A galaxis őrzői később még visszatérhetnek. Egy új csapat, új arcokkal.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)