Hirdetés

A legélethűbb filmes autók, amiket rajongók építettek

|

Ha egy mozis autó igazán jól sikerül, egy életre rabul ejti a rajongókat, akik gyakran maguk építik meg álmaik tárgyát.

Hirdetés

Nem kell autóbolondnak lenni ahhoz, hogy egy-egy filmes járgányt mélyen a szívünkbe zárjunk, hiszen a hollywoodi produkciók négykerekű főszereplőit pontosan azzal a céllal álmodják meg a készítőik, hogy a lehető legtöbb embert lenyűgözzék.

Így hát bizonyára mindannyian tudnánk legalább egy olyan sztárkocsit mondani, amit szívesen elnézegetnénk a garázsunkban, vagy ne adj' Isten a lakás előtt, az utcán. Vannak azonban, akik túllépnek az ábrándozáson, és pénzt-verejtéket nem sajnálva teremtik újra a legendákat.

Hirdetés

Az ilyen replikák közül válogattunk össze néhányat, igyekezve egyensúlyt tartani a kötelező és a kevésbé elcsépelt járgányok között.

Vissza a jövőbe - DeLorean DMC-12

Aki még nem látta a Netflix háromrészes dokumentumfilmjét az autógyáros John DeLoreanről, az mindenképp pótolja, hiszen a Vissza a jövőbe időgépének alapját adó DeLorean DMC-12 története legalább olyan érdekes és fordulatos, mint Robert Zemeckis trilógiája. Az álomprojektként indult márka az észak-írországi polgárháborús övezetből igyekezett betörni a legnagyobbak közé, hogy aztán az excentrikus alapító drogcsempészési ügye tegyen pontot a rövid gyártás végére.

Marty McFly kalandjainak köszönhetően a mindössze kb. 9000 példányban létező DMC-12 igazi legendává vált, aligha akad ennél ismertebb filmes autó. Így persze replikákból sincs hiány,  a videón látható példány pedig azért is különleges, mert már az angliai utakat szeli. Az időgép valaha egy egykori NASA-mérnöké volt, aki profilt váltva sorozatban építi a hasonló másolatokat. Jelenlegi tulajdonosa 10 éves kora óta ábrándozott róla, barátnője viszont inkább a líbiai terroristák VW-furgonjával "szimpatizál", mert maga is egy hasonlót vezet. 

Konvoj - Mack RS700L

Ahogy ígértük, nem csak a legtöbbet emlegetett alanyok közül válogatunk, így sok fiatalabb olvasónk akadhat, aki a Konvoj kamionja láttán értetlenül ráncolja a homlokát. Pánikra semmi ok, hiszen bármikor pótolhatod Sam Packinpah (Vaskereszt; Pat Garrett és Billy, a kölyök) 1978-as remekművét, amit egyébként nem is ő fejezett be, mert a forgatás végére teljesen elhatalmasodtak rajta az alkohol- és drogproblémái.   

A film egy modern köntösbe bújtatott western, melyben a szabadságszerető cowboyokat egy csapat faragatlan kamionos helyettesíti, akik egy elfajult kocsmai verekedés után Mexikóban keresnének menedéket a szemétkedő amerikai zsaruk elől. Ehhez viszont el kell jutniuk a határig, ami csak a konvojt vezető Gumikacsa (Kris Kristofferson) elszántságán múlik.

Számos sofőr vallja, hogy az élen hajtó éjfekete 18 kerekű, a robbanóanyagot szállító Mack RS700L komoly szerepet játszott a pályaválasztásában, a legnagyobb rajongók pedig meg is építik maguknak a gépet. A beágyazott filmben például egy brit replika látható, melyet a tulajdonosa egy Amerikából importált alapból alakított át. Szinte szürreális látványt nyújt a hatalmas masina, ahogy az arizonai sivatag helyett a szűk angliai kanyarokban dönget.

Jurassic Park - Ford Explorer

Steven Spielberg dinós blockbusterének két sztárautója van: az ezüst-piros Jeep, és a plexi tetős Ford Explorer. A replikák között a Jeep a gyakoribb, valószínűleg azért, mert kisebb kihívást jelent. Épp ezért nagy show ez a kívül-belül (közel) filmhű Explorer, melyben még az eredeti túravezetés is lejátszható, természetesen Richard Kiley hangjával (nem spóroltak semmin).

A lenyűgöző másolat szerencsére hagyományos motorral gurul, így az eredetivel ellentétben nincs sínekhez kötve. A replikaépítők gyakran kihagyják az átlátszó tetőt, mert egyáltalán nem könnyű összehozni, ám erre az autóra az a cég készítette el az alkatrészt, ami a Jurassic World Gyrosphere-jéért is felelt. Érdekes részlet még a műszerfalra rögzített két pohár, melyekben epoxi gyanta helyettesíti a T-Rex lépteitől fodrozódó vizet.

Mad Max - Pursuit Special

Az 1979-es Mad Max nem csak Mel Gibsonnak nyitott utat a sztárság felé, hanem a film csúcsragadozóját, a Ford Falcon (XB) GT Coupéból átalakított "Pursuit Specialt" is halhatatlanná tette. Olyannyira, hogy Max Rockatansky még a 2015-ös Fury Roadban is ezt hajtotta, akkor már jóval leharcoltabb állapotban.

Az utolsó V8-as kiválóan megtestesít mindent, amiről egy mozis járgánynak szólnia kell, extravagáns megjelenésével nem is evilági jelenség. A filmet még gyerekként látó michigani Dave Walter egy életre beleszeretett, 30 évvel és 120 ezer elköltött dollárral (kb. 35 millió forint) később pedig már saját példánnyal dicsekedhet.

Az autót egy roncsból építtette egy közreműködő céggel, melynek 5 évnyi munkájába telt a Pursuit Special MFP Interceptor elkészítése. A Falcon után azok is megfordulnak, akiknek gőzük sincs a Mad Maxről, a világvégét követő hiánygazdasághoz viszont nem igazán passzolna, 450 lóerős motorjával ugyanis még 10 km-t sem tud megtenni egy gallon (3,78 liter) benzinnel.

Dumb és Dumber - Mutt Cutts "Shaggin' Wagon

Nem könnyű olyan autót mondani, ami kevésbé praktikus a Dumb és Dumber szőrös kutyafurgonjánál, ám a Farrelly fivérek agymenése még így is rengeteg replikát szült, nem kis részben azért, mert bármi lehet a sok műszőr alatt. A filmben éppenséggel egy 1984-es Ford Econoline kisbusz volt az alany, amely 7 évvel ezelőtt még egy missouri magánmúzeumban pihent, s talán most is ott van.

Az autó egyik legismertebb másolatát a kansasi autóépítő, Joe Pace készítette el, aki évekig furikázott vele a környékén, és leginkább azt szerette benne, hogy bárhova ment, rengeteg mosoly fogadta. A még belül is szőrös négykerekűtől 2017-ben vált meg, új tulajdonosa 20 ezer dollárt, vagyis kb. 6 millió forintot adott érte, ami nem is vészes ár a filmtörténelem egyik legismertebb furgonjáért.

Szellemirtók - Ecto-1

A szellemirtók gyönyörű rohamkocsijának lemásolását különösen megnehezíti, hogy már az alapja is egy vérbeli ritkaság, a mindössze kb. 400 példányban gyártott 1959-es Cadillac Miller-Meteor Futura Duplex volt.

Ez azonban nem tántorította el Sean Bishopot, aki egy ebayes aukción csapott le az egyik fennmaradt darabra, majd 12 évet töltött azzal, hogy minél tökéletesebbre csiszolja a végeredményt. Ebben sokat segített, hogy kapcsolatai révén közelről fotózhatta körbe az eredetit, amit egyébként szó szerint a halálból kellett visszahozni, miután a Universal hagyta tönkremenni.

Bishop lélegzetelállító replikája korábban Adam Savage műsorában is szerepelt, közelebbről is bemutatva az összetett járgány apróbb finomságait.

Knight Rider - K.I.T.T.

A David Hasselhoff főszereplésével 1982 és 1986 között futott Knight Rider négykerekű sztárja annyira népszerű a replikaépítők körében, hogy még idehaza is több példányról tudunk. A legjobban talán Varga Zsolt kívül-belül filmhű K.I.T.T.-je sikerült, melynek történetét teljesen dokumentálta a kitt.hu-n.

A büszke tulaj rajongása még gyerekként kezdődött, rajzlapokból és fából már akkor elkészítette a saját K.I.T.T. műszerfalát, a szerelem pedig felnőtt korára sem múlt el. Egy replikás fórumon barangolva jött az ötlet, hogy belevág a projektbe, ám az első megvásárolt autó rossz alapnak bizonyult, így csak a második nekifutása, egy piros Pontiac Firebird fordult "termőre".

Az autó bontása másfél évet emésztett fel, s összesen hét esztendő, no meg rengeteg  találékonyság kellett ahhoz, hogy összeálljon a fekete csoda. Érdemes elolvasni az építés teljes sztoriját, mert kiválóan demonstrálja, hogy milyen embert próbáló feladat egy ilyen vállalkozás.  

American Graffiti - Milner's Coupe

George Lucas neve örökre összefonódott a Star Warsszal, az űrkaland előtt azonban egy másik sikerfilmet is leforgatott, ami a klasszikus amerikai vasak rajongói körében máig komoly kultusznak örvend. Az 1973-as American Graffiti egy csapat kisvárosi tiniről szól, akik egy kalandokkal teli autókázós éjszakán a felnőtté válással is kénytelenek szembenézni.

A Lucas saját fiatalkorát, a 60-as évek krúzingolós Kaliforniáját megidéző alkotásban ugyan még a zsenge Harrison Ford és Richard Dreyfuss is feltűnik, de az igazi sztár az 1932-es Ford coupe, ami akkora hatással volt a közönségre, hogy a hot rodosok szerint új életet lehelt az őrült autók akkoriban már erősen hanyatló kultuszába. A sofőrje után csak Milner's coupe-nak nevezett sárga csoda ma is a legkívánatosabb hot-rodok közé tartozik, így replikák hada tiszteleg előtte.

A videón egy 2017-es építés látható, ami tavaly került eladósorba, így alaposan körbejárta az üzletet nyélbe ütő cég munkatársa. Az autó két évig készült, nem létező motorházteteje alatt pedig egy 5,7 literes, V8-as Chevy motor duruzsol, a próbaút alapján gyönyörű hanggal.

Batman - Batmobile

Az évtizedek során számtalan változatot láthattunk már Batman autójából, ami most épp dögös, izomautós formát készül ölteni a Matt Reeves dirigálta legújabb filmben. Az "ikonikus" jelzőt viszont talán a Tim Burton 1989-es mozijában debütált kivitel érdemli meg a leginkább a maga hatalmas szárnyaival, csúsztatható tetejével és az orrán trónoló turbinával.

A Chevrolet Impala alvázra épült Art Deco szörnyeteget eredetileg a Pinewood Studios speciális effektekért felelős csapata alkotta meg, munkájuk pedig számos rajongói projektet inspirált. Tavaly például egy San Diegói férfiról adtunk hírt, aki teljes jelmezben furikázik a saját másolatával, a Drivetribe filmjén viszont kívül-belül láthatunk egy utcán is használható, rendszámos replikát.

Annyi csalás azért van a dologban, hogy ez a konkrét autó egy 1965-ös Mustangra épült, illetve elöl sem egy 10.000 lóerős turbina, hanem csak egy "aprócska", 5,7 literes Chevrolet motor dolgozik. Cserébe viszont bárhol tankolható, már ha a 6 méteres hosszával beférünk vele a benzinkútra. A  replika tulaja márciusban bocsátotta árverésre a járgányt, és legfeljebb mindössze 30 000 font körüli összeget (kb. 12 millió forint) várt érte, ám végül visszavonta az aukciót.

Halálos iramban - VW Jetta

Az immáron 9 részből és 1 spin-offból álló Halálos iramban-franchise legismertebb autói között valószínűleg a második rész Nissan Skyline-ja, és persze Dom "tsalád" Toretto fekete Dodge Chargere viszi a prímet, de a német márka kedvelői jól emlékeznek a 2001-es nyitány VW Jettájára is. Annál is inkább, mert az egyik jelenetben (látszólag) hiányoztak róla a fékek.

Az eredeti autót sokáig az ÖcsiKémből ismert Frankie Muniz birtokolta, aki 2016-ban 42 000 dollárért (több mint 12 millió forint) vált meg tőle, egy 2018-as aukción azonban már 99 900 dollárért listázták (kb. 29,5 millió forint). Ennél persze sokkal olcsóbb replikát készíteni, és hát akad is belőle néhány, például ez a német építés.

A legérdekesebb viszont az a Jetta, amit egy kis kanadai műhely épített Québecben. A járgányt jótékonysági céllal elárverezték, ám előtte még lőttek róla egy remek videót, amelyben ismét összehozták a Jesse-t alakító Chad Lindberggel. A színész megilletődve járta körül egykori társát, a film végén pedig még egy másik ismerős, a neonzöld Mitsubishi Eclipse is befarolt a garázsba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)