Hirdetés

A Pixar következő animációs filmje is varázslatosnak ígérkezik

|

Megkaptuk az első képet a Luca névre keresztelt projektről.

Hirdetés

Bár a koronavírus-járvány miatt még várat magára a következő Pixar alkotás, a Lelki ismeretek premierje, azonban biztosak vagyunk benne, hogy a stúdió újfent egy érzelmes és hangulatos alkotással lep meg minket, ahogyan tette azt a korábbi animációs filmjeivel is. A Walt Disney Studioshoz tartozó vállalat már azt is leleplezte, hogy 2021-re milyen csodával készülnek. 

Hirdetés

A Pixar jövőre érkező animációs filmjének címe Luca, és egy fiatal fiú történetét meséli el, akinek felejthetetlen nyári kalandokban lesz része az olasz Riviérán. Luca összebarátkozik valakivel és szoros kötelék alakul ki közöttük, ám közös kalandjaik veszélybe kerülnek, amikor kiderül a srác sötét titka: ő valójában egy tengeri szörnyeteg egy másik világból.

A coming of age film rendezője Enrico Casarosa, aki korábban A Hold (La Luna) című rövidfilmet készítette, de részt vett olyan animációs klasszikusokban is, mint a 101 kiskutya, a Jégkorszak, a L'ecsó és a Fel!. Casarosa elmondta, hogy számára ez egy nagyon személyes sztori, nem csak azért, mert a Riviérán nőtt fel, hanem mert a film központi eleme a barátság. A projektet producerként támogatja Andrea Warren (Wall-E, Merida, a bátor, Szörny Rt., Egy bogár élete) is. 

A Luca megjelenése 2021 nyarán várható. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)