Hirdetés

A Star Wars Landója szerint rendben van a blackface, vagyis mikor fehér színészek feketére maszkírozzák magukat

|

Billy Dee Williams úgy gondolja, hogy a színészeknél igazából ezzel sincs gond.

Hirdetés

Billy Dee Williams, a Star Wars "eredeti" Landója nemrég arról mesélt, hogy csak és kizárólag egyetlen Lando létezik, az pedig nem más, mint az ő eredeti karaktere, most viszont egy egészen más, és valljuk be, sokkal kényesebb téma kapcsán szólalt meg.

Bill Maher "Club Random" podcastjának új részében ugyanis a színész arról beszélt, hogy anno látta Laurence Oliviert az 1965-ös Othello című darabban, amelyben Olivier arca feketére volt festve, sőt még ennél is durvábban rájátszott a dologra, Williams szavaival élve "kinyomta a seggét és úgy járkált", ezzel imitálva azt, hogy "a fekete embereknek nagy seggük szokott lenni". És bizony ezzel Billy Dee Williams szerint a világon semmi baj sincs.

Hirdetés

Williams úgy fogalmazott, hogy egyszerűen imádta Olivier játékát, annyira szórakoztató volt. Bill Maher erre úgy reagált, hogy azért ilyet ma már nem lehetne megcsinálni, mire Williams feltett egy végtelenül egyszerű kérdést:

"Miért?"

Maher úgy reagált, hogy a blackface-t övező ellenérzések miatt - a blackface gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy fehér ember feketére festi magát és kikarikírozva játszik el egy színes bőrű embert. Sokszor emlegetett példa egyébként a blackface kapcsán az 1915-ös Egy nemzet születése, ebben a masszívan propagandafilmnek tekinthető alkotásban a fekete karakterek (akiket befestett fehérek alakítottak) részegesek, züllöttek, és erőszakoskodnak a nőkkel, majd elég hamar kifut a narratíva oda, hogy csak a Ku-Klux-Klan képes igazán megőrizni a nemzet egységét.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


De kanyarodjunk vissza Billy Dee Williamshez, aki a blackface kapcsán a következőt mondta:

"Ha színész vagy, bármit megtehetsz, amit csak akarsz."

Williams szerint teljesen felesleges a nap 24 órájában dühösnek lenni valami miatt, a művészi kreativitás pedig nem ragadhat le olyan pontokon, hogy te fehér ember vagy, te meg fekete ember vagy, ugyanis a színészek elsősorban művészek, kreatív entitások. 

A műsort itt tudjátok teljes terjedelmében visszanézni: 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)