Hirdetés

Alec Baldwin új filmjének forgatásán véletlenül lelőtte a vezető operatőrt, aki bele is halt sérülésébe

|

A rendező is megsérült, amikor a színész kezében elsült egy kellékként használt pisztoly.

Hirdetés

Halyna Hutchinst eddig tisztázatlan körülmények között lövés érte a Rust című western forgatásán. A CNN beszámolója szerint helikopterrel az Új Mexikó-i Egyetemi Kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni, a produkció 42 éves vezető operatőre életét vesztette.

Joel Souza rendezőhöz szintén mentőt kellett hívni, őt a Christus St. Vincent Regionális Egészségügyi Központban részesítették ellátásban, állapotáról egyelőre nincs hír.

Hirdetés

A Santa Fe megyei seriffhivatal közlése szerint egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek, még vizsgálják, hogy mi vezetett a tragédiához. Úgy tűnik, hogy egy jelenetet forgattak épp, amelyben Alec Baldwin elsütött egy kellékként használt pisztolyt, és ekkor érte találat a stábtagokat. A nyomozók azt próbálják kideríteni, hogy milyen típusú lövedék volt a fegyverben.

Halyna Hutchins

A Rust, amelynek a forgatásán a halálos baleset történt egy, az 1880-as években játszódó western Alec Baldwinnal, Travis Fimmellel és Jensen Acklesszel a főbb szerepekben.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Sajnos nem ez az első alkalom, hogy kellékfegyver okoz tragédiát. A legemlékezetesebb eset Brandon Lee 1993. március 31-én bekövetkezett halála A holló című film forgatásán. Az egyik jelenetben elég közelről, nagyjából 5 méterről lőtt rá a főszereplőre kollégája, Michael Massee. Előzetesen a stáb nem kelléklőszert, szerzett be a forgatáshoz hanem átalakított, hatástalanítottnak hitt éles lőszert. Igaz ugyan, hogy a töltényeket szétszedték, és kiöntötték belőlük a lőport, mielőtt visszaillesztették volna a lövedékeket a hüvelyek elejére, de a valamennyi lőport tartalmazó csappantyúkat a helyükön hagyták. Egy korábbi jelenet során is használták a Massee kezében lévő fegyvert, akkor szorult meg az egyik lövedék a forgótáras pisztoly csövében.

Nem tudni, hogy ezt nem vette észre senki, vagy nem tulajdonítottak neki jelentőséget, mindenesetre Lee és Massee közös jelenetéhez vaktöltényekkel tárazták be a revolvert. Ezekben több a lőpor a hatás kedvéért, ám nincs lövedék az elején, csupán egy fojtás, azaz hiába durran látványosan nagyot, nem okoz sérülést. Csakhogy ott volt még a csőben ragadt hatástalanított lövedék, amely abban a pillanatban, amikor Masse megszorította az elsütőbillentyűt, olyan sebességgel lökődött ki, mintha éles lőszer lett volna. Leet azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.

    Hirdetés
    Hirdetés
    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)