Kiszivárgott a Bosszúállók 4 előzetesének leírása?

|

Néhány hét múlva jön a várva várt előzetese a Végtelen háború folytatásának. Nyilván ilyenkor elkezdődnek a szokásos "előzetes szivárgások".

Válassz 130 akciós játék közül! Hirdetés

Jelenleg két trailer "leírás" is kering az interneten, és egyik gyanúsabb, mint a másik. Ettől függetlenül a tegnap /r/MarvelStudios redditre felkerült posztot érdemes átnézni.

Hirdetés

Az eredeti leírás szerint a posztoló ugyanaz volt, aki anno megírta, hogy az Amerika kapitány: Polgárháború második trailerében Pókember is feltűnik majd.  Elmondása szerint látott egy korai, kezdetleges vágást a Bosszúállók 4 előzeteséből, amit lefordítva most le is szállítunk nektek:

Bosszúállók 4 trailer:

Thanos hangját halljuk: "még nem teljesítettem be a sorsomat…". A következő jelenetben egy sérült Tonyt látunk, aki úgy tűnik, még mindig a Titánon van, összezavarodva. "Fenyegető ellenfelek érkeztek, hogy semmissé tegyék az egyensúlyt, amit létrehoztam. Ezt…nem fogom hagyni." A következő képen Bannert és a kapitányt látjuk, ahogy állnak egy asztal körül, amin Vision van lefektetve. Kép elsötétül. Star Lord hajója felemelkedik. Kép elsötétül. Tony: "Furynak igaza volt." Valaki máshoz beszél, akit nem látunk, egy teljesen szokványos házban. Lehet, hogy May nénivel beszél, mivel könnyes a szeme, és a szöveg, amit mondott az előbb, az valójában nem az, amit mond a jelenetben. "Igaza volt az első naptól fogva". Fekete képernyő, aztán Tonyt látjuk egy garázsban három felszerelés előtt, melyek nem tűnnek különösebben érdekesnek. A Végtelen háborús tároló a kezeiben van. "Megteszek bármit azért, hogy ne történhessen meg újra. Fekete képernyő, aztán Tonyt már SHIELD felszerelésben látjuk. A kamera felé sétál katonákkal a  háta mögött.

Egy jelentet látunk, ahol a Hangya a quantum térben van. A karaktert 3 medveállatka (a Hangya 2-ben látott mikroszkopikus lény) veszi körül. Elfut, aztán megáll valami zöld portálszerű dolog előtt. Aztán elsötétül a kép, és már utcai ruhákban látjuk Scottot. A karakter megszólal: "szerintem….én tudok segíteni". Nem tudni, hogy kihez beszél, és az sem, hogy ez egyáltalán egy valódi dialógus-e. A szöveg nem igazán stimmel a képhez.

A következő jelenet Wakanda üres trónját mutatja. Egy-egy jelenetben Shuri, M'Baku és Okoye majd fekete képernyő. "Ez nem a mi harcuk volt" mondta Shuri vagy Okoye. A kép még mindig fekete. Aztán a kapitányt látjuk karba tett kezekkel Hadigép, Mordály és Thor társaságában. Egy szobában állnak, ami valószínűleg Wakandában van. Kapitány: "jóvá kell ezt tennünk". Banner: "azt sem tudjuk, hogy kezdjük, Thanos eltűnt, ő nyert". Thor: "akkor jobb ha munkához látunk".

A következő képkockában Fury csipogóját látjuk valaki más kezében (majdnem 100 százalékosan biztos vagyok benne, hogy Tony kezében). Egy rövid jelenetet kapunk, amiben Hadigép felveszi a cuccát, ami ugyan nem nanotech, de hasonló Star Lord sisakjának működéséhez. Thor: "készen álltok?" Mordály: "nos, ha nem….akkor mi mást veszíthetek". A Bifrostot látjuk Thorral, Hadigéppel és Rockettel. Jön egy montázs, amiben látjuk a kesztyűt még mindig sérülten, valaki nyúl felé. Látjuk Nebulát, aztán Bannert. Fekete képernyő. Thor: "kell egy sereg Thanos ellen…." látjuk Thanost, ahogy felveszi a páncélt. "A tiéd az egyetlen, aminek van esélye" aztán ismét Thanost látjuk egy két élű karddal. "Ezért kérdezlek" ismét montázs Fekete Özveggyel, Tony új cuccával, kapitány új mellkas páncéljával (ez láncignek tűnik), és Banner is felbukkan egy testhez simuló, lila ruhával. Ismét Thor: "segítesz rajtunk?". Még több jelenet a törött kesztyűvel a földön, amit Thanos hagy ott. "Régen volt már, hogy utoljára a Földön jártam" a zene felerősödik, és látjuk Marvel kapitány mellkasát majd arcát. A mögötte lévő látkép olyan, mint a Xandaré. A Földdé nem lehet, de kék az ég és felhők borítják. Marvel Kapitány: "induljunk". A következő jelentben valami felé repül dühösen, ütésre készülve, lángoló szemekkel, és lángokkal körülötte. Üt egyet, megjelenik a cím (amit amúgy nem láttunk, fekete volt a képernyő), majd a Bosszúállók zene beindul.

Cím utáni jelenetben Mordály látjuk egy székben gurulni, és ránéz több monitorra egy elég menő fehér ruhában. Hadigép: "sok őrült dolgot láttam már, de egy beszélő mosómedve…" Mordály felnéz rá a székből "biztosan a lista tetején van". Mordály: "jaj ha lenne egy érmém minden alkalom után, hogy ezt valaki kimondta". Thorra vált a kamera, aki mosolyog és nevet.

-

Az eredeti leírást leközlő felhasználó hozzátette, hogy nagyon sok a fekete képernyő, és a szinkronnal nem stimmelő jelenet, így ez még valószínűleg nem minden, ami a végleges verzióba bekerül majd.

Érdekességképp érdemes elolvasni, de abban a szakaszban vagyunk, ahol minden második fanfiction író kirakja a saját "előzetes szivárgását". Az ilyesmit mindig erős gyanúval kezeljétek.. Ettől függetlenül a mostani "informátorunk" szerint ez a trailer vagy november 21-én vagy 28-án vagy december 12-én fog megjelenni. Addig már fél lábon (kacsint, kacsint) is kibírjuk.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)