Hirdetés

Az Amerikába jöttem 2 képei alapján a színészeken nem fogott az idő

|

Olyan, mintha Eddie Murphy, Arsenio Hall és James Earl Jones is le lettek volna fagyasztva az elmúlt évtizedekben.

Hirdetés

Bár sokan a Beverly Hills-i zsarut tartják Eddie Murphy legjobbjának, azért szép számmal akadnak rajongói az 1988-as Amerikába jöttem című vígjátéknak is, amelyben a színész egy feleséget kereső herceg bőrébe bújva vegyült el az átlagemberek között.

Bár a történet kerek egészet alkotott, azonban évtizedekkel később mégis elkészült a folytatása, amelynek a premierje eredetileg 2020-ban lett volna, csakhogy a koronavírus-járvány ebbe is beleszólt. Végül az Amazon Studios szerezte meg a jogokat, így az alkotást streamingen láthatjuk majd a mozik helyett. 

Hirdetés

Előzetest ugyan még nem tudunk mutatni az Amerikába jöttem 2-ből, de néhány képkockát már igen. Ezeken megnézhetjük szinte az összes visszatérő szereplőt, így Arsenio Hall-t (Semmi), James Earl Jones-t (Jaffe Joffer király), Shari Headley-t (Lisa) és természetesen Eddie Murphy-t is, aki a főszereplő Akeem mellett elmaszkírozva újfent több karaktert is megformál.

Szinte olyan, mintha egyikük sem öregedett volna a több évtizeddel ezelőtt megjelent első rész óta, de mondjátok el ti, hogy látjátok (a legelső kép ne zavarjon össze, ott direkt van Murphy megöregítve): 

Az Amerikába jöttem 2 2021. március 5-én fog felkerülni az Amazon Prime-ra. Várjátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)