Hirdetés

Az új Amerika Kapitány is elmondta, mi a baj a Marvel-filmekkel

|

Anthony Mackie szerint nem csinálhat akármit a Marvel Studios.

Hirdetés

Az utóbbi időben többen is kifejtették véleményüket a szuperhősfilmekkel, és még inkább a Marvellel kapcsolatban, amely a legutóbbi filmjeivel nem találta a helyét, és a korábbi sikereket csak ritkán tudta megismételni. A Pepper Pottsot játszó Gwyneth Paltrow például azt nyilatkozta, hogy nem lehet végtelen mennyiségű, eredeti filmet készíteni, míg a Disney vezére, Bob Iger lényegében azt mondta, hogy nem a szuperhősökkel van a baj, hanem a filmek voltak rosszak

A fejtegetésből kivette a részét Anthony Mackie is, aki eleinte Sólymot játszotta az MCU-ban, aztán átvette a stafétát (illetve a pajzsot) Steve Rogerstől, és a következő Amerika Kapitány filmben már őt láthatjuk az ikonikus hős bőrébe bújva. Mackienek pedig megvan a saját véleménye a helyzetről. 

Hirdetés

A színész legutóbbi sorozatát, a Twisted Metalt népszerűsítette az Egyesült Királyságban és a Radio Timesnak elárulta, hogy szerinte a Marvel Studios lehetőségei korlátozottak, és azért nincs nagy kreatív szabadsága, mert túlságosan ragaszkodnia kell a képregényekhez: 

"Azt mondanám, hogy a Marvel esete teljesen más, már csak azért is, mert ez egy kontrollált közeg. Nem tehetsz meg bármit. Nem állhatsz elő annyi kreatív ötlettel, mert Stan Lee rengeteg tartalommal ellátott minket. Ezzel szemben a Twisted Metal esetében ez olyan volt, hogy »Van egy srác és egy lány... Gyerünk!«. Felépíthettünk egy világot köré."

Mackie például elmondta, hogy egy olyan projektben, mint a Twisted Metal szabadon mutathatnak be és ölhetnek meg karaktereket, amit az MCU nem tud ilyen könnyen megtenni: 

"Ez a nehéz a Marvel-univerzumban. Nem igazán tudsz kilépni a képregények határain kívülre. Tudod, amikor bemutattuk Sólymot, és Sólyom Amerika Kapitánnyá válását, mindennek egybe kellett vágnia azzal, amit Stan már megalkotott. Szóval érdekes zsonglőrködés annak a világnak a részévé válni. Ez [a Twisted Metal] pedig inkább olyan volt, hogy »Szórakozzunk, és majd kitaláljuk a dolgokat menet közben!«."

Az Amerika Kapitány: Szép új világ a jelenlegi tervek szerint csak 2025 februárjában kerül világszerte a mozikba Malcolm Spellman (A Sólyom és a Tél Katonája, Bel-Air) forgatókönyve alapján, Julius Onah (The Cloverfield Paradox) rendezésében. Mackie mellett visszatér Liv Tyler és Tim Blake Nelson is, míg az MCU-ba újonnan csatlakozók sorát többek között az elhunyt William Hurt helyébe lépett Harrison Ford erősíti. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)