Hirdetés

Sokkal szörnyűbb is lehetett volna Vasember halála a Bosszúállók: Végjátékban

|

Fény derült néhány olyan alternatív verzióra, amelyek végül a vágószoba padlóján maradtak.

Hirdetés

Hatalmas sikert aratott a pénztáraknál és a rajongóknál is a tavaly debütált Bosszúállók: Végjáték, ami gyakorlatilag pontot tett a Marvel filmes univerzumának egy régóta tartó szakaszára. A Thanos elleni nagy összecsapást viszont nem élte túl az összes szuperhős, mint azt tavaly májusban szomorúan konstatálhattuk..

Hirdetés

A csata tetőpontján ugyanis a Robert Downey Jr. által játszott Tony Stark, vagyis Vasember feláldozta az életét, ezzel pedig végleg keresztülhúzta Thanos számításait és egyben megmentette az univerzumot is. A Végtelen Kövekkel felturbózott kesztyűvel való csettintés csúnyán meg is perzselte a Starkot, de a most napvilágott látott érdekességek alapján sokkal rosszabbul is járhatott volna a karakter.

Az Insider leült beszélgetni a speciális effektusokért felelős Matt Aitkennel és Jen Underdahllal, akik elég szörnyűséges alternatív verziókat vázoltak fel. Például az egyik változatban a csettintés akkora károkat okozott Vasember arcában, hogy az egyik szeme kiesett a helyéről és az arcán lógott volna. Egy másikban pedig nagyjából úgy festett volna Stark, mint a DC-képregényekből ismert Kétarc, tehát láthatóvá váltak volna még az arcizmai is.

Tulajdonképpen érthető is, hogy a készítők végül elvetették ezeket az ötleteket és egy enyhébb megoldás mellett döntöttek, mivel az MCU-ban viszonylag ritkák az ilyen durva momentumok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)