Hirdetés

BREAKING: szinte minden filmjét elhalasztotta a Sony, van, amit még jövőre sem fogsz látni

|

Komoly felfordulást okozott az írók és színészek sztrájkja Hollywoodban.

Hirdetés

Nem jött be az írók, forgatókönyvírók kiéheztetésére irányuló taktikája a tárgyalóasztal másik oldalán helyet foglaló filmstúdióknak és streamingszolgáltatóknak, mert nemrég a jóval nagyobb érdekérvényesítő képességgel bíró színészszakszervezet is csatlakozott a munkabeszüntetéshez. Ennek következtében a forgatások zöme leállt, de a már dobozban lévő produkciókat is érzékenyen érinti a kialakult helyzet, mivel a színészek a sztrájk ideje alatt nem vesznek részt semmilyen sajtóeseményen, nem promózzák a filmeket, amelyekben szerepelnek, holott ez fontos része a marketingnek.

Még csak két hét telt el az írókat képviselő Writers Guild of America (WGA), valamint a tagjai között 160 ezer színészt számláló Screen Actors Guild-American Federation of Television and Radio Artists (SAG-AFTRA) összefogása óta, de máris dőlni kezdtek a dominók. Előbb a Warner Bros. Discovery háza tájáról röppent fel a hír, hogy a stúdió fontolóra veszi a Dűne: Második rész, az Aquaman és az Elveszett királyság, valamint a Bíborszín bemutatójának elhalasztását, majd pedig a The Walt Disney Company produkcióival kapcsolatban láttak napvilágot hasonló értesülések. Ezek alapján a Poor Things, A győztes gól (Next Goal Wins), a Kívánság (Wish) és a Magazine Dreams idei premierje forog veszélyben.

Hirdetés

Hozzájuk csatlakozott most a Sony Pictures is, ám ezúttal nem folyosói pletykáról van szó, hanem kőkemény tényekről. A stúdió lényegében teljesen átkavarta a filmes naptárját: számos filmje elhalasztásáról, bemutatók átütemezéséről döntött, amivel jó eséllyel belerondított konkurensei terveibe is, ezért nem lepődnénk meg, ha rövidesen mások is új premieridőpontokat harangoznának be, hogy elkerüljék az ütközést. Ami a Sonyt illeti, némelyik produkció csak pár napot csúszik, és még olyan is akad, amit előre hoztak, de a Kraven, a vadász például majdnem egy évet késik, a Pókember: A pókverzumon túl folytatásának már premierdátuma sincs, és ugyanígy jár a Blumhouse-zal közösen készített They Listen.

  • Gran Turismo - 2023. augusztus 11-ről 2023. augusztus 25-re
  • Madame Web - 2024. február 16-ról 2024. február 14-re
  • Cím nélküli Ghostbusters folytatás - 2023. december 20-ról 2024. március 29-re
  • Spider-Man: Beyond the Spider-Verse - 2024. március 29-ről ismeretlen időpontra
  • Kraven, a vadász - 2023. október 6-ról 2024. augusztus 30-ra
  • Karate kölyök - 2024. június 7-ről 2024. december 13-ra
  • They Listen - 2023. augusztus 30-ról ismeretlen időpontra

A Sony egyúttal beharangozta a Bad Boys és a Venom folytatások bemutatóinak tervezett időpontjait is, 2024. június 14-én kerül a mozikba a Bad Boys 4, míg a Venom 3 debütálására 2024. július 12-éig kell várnunk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)